Bemutatta e-furgonját az Amazon

Bemutatta e-furgonját az Amazon

2020. október 12. 20:35, Hétfő
A cég több tízezer ilyen járművet szeretne alkalmazni az elkövetkező évtizedben.

Jeff Bezos hatalmasra nőtt cége eredetileg még tavaly szeptemberben jelezte, hogy a Rivian közreműködésével dolgoznak a saját, elektromos meghajtású furgon kifejlesztésén, amely alig néhány év alatt meghódíthatja a piacot, átvéve a stafétabotot a jelenleg használt hagyományos járművek flottájától. A határidőt ugyan kitolták, viszont most bemutatták az e-furgont.

A hivatalos bejelentés hosszabb videóval egészül ki, amelyben ismertetik a jármű főbb jellemzőit. A karbonsemleges kezdeményezésre összesen 750 millió dollárt fordítanak, ennek részét képezi az új furgon, amelynek sorozatgyártása most indul el. Jól látható a LED-lámpák alkalmazása, amely mind elöl, mind pedig hátul felbukkan, utóbbi esetében egy meglehetősen nagy, fordított U-alakban, amely az illetékesek szerint jobban jelzi majd a többi autósnak, hogy mikor készül megállásra a jármű sofőrje. Több kamera áll továbbá rendelkezésre a jobb tájékozódáshoz, ezek a szűkebb térben való manőverezésben, valamint a parkolásban is segítenek majd.


Természetesen megtalálható lesz az Alexa teljes körű támogatása, így a vezetőnek nem kell levennie a kezét a kormányról, hogy megfelelő módon navigáljon és tájékozódjon az aktuális időjárási viszonyokról. A cég logója persze számos helyen megtalálható, ez mind kívül, mind pedig belül így lesz, ennél azonban talán fontosabb, hogy méretes LCD-kijelző jeleníti meg a fontosabb adatokat, legyen szó a jármű sebességéről, aktuális helyzetéről, valamint a töltöttség szintjéről. A cél minden meglévő furgon überelése, ez szerintük minden tekintetben a jövőt jelenti a kiszállítás területén.

A hivatalos célok szerint alig két éven belül már 10 ezer ilyen járművet vennének igénybe, az évtized végére pedig elérnék a 100 ezres darabszámot, ami 6 éves csúszást jelent a tavaly bejelentett számokhoz képest – a karbonsemlegességet a cég 2040-re szeretné megvalósítani.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások