Újabb nagy ugrást ígér az AMD

Újabb nagy ugrást ígér az AMD

2020. november 13. 09:35, Péntek
Egy év múlva jön az új generáció, mindkét területen nagy javulást ígérnek.

Az elmúlt hetekben bőven volt miről beszámolnunk a chipek és a grafikus kártyák területén, hiszen itt az AMD részéről először a Ryzen 5000, majd pedig a Radeon RX 6000 mutatkozott be, nem sokkal később pedig azt is megtudtuk, hogy a korábbi termékekre támaszkodva a cég egy évtizede nem látott szintre jött fel. Nem állnak le, itt a következő megoldások révén is újabb nagy ugrást vetítenek előre.

Miközben az nVidia saját új fejlesztéseit igyekszik elérhetővé tenni, az Intel pedig a Rocket Lake révén az év végétől szeretné mérsékelni a különbséget, az AMD már dolgozik a következő generációs megoldásokon, hogy mindkét piacon versenyképes maradjon. Egy most közzétett interjúban azt láthatjuk, hogy a cég alelnöke az újabb nagy előrelépésről beszél, kiemelve, hogy sikerülhet megismételni a Zen 3 esetében látott növekedést, vagyis a jövőre megjelenő Zen 4-nél ugyanúgy nagyjából 19 százalékos különbséget látunk majd, amely a magasabb órajeleknek, a belső optimalizációnak, a gyorsítótáraknak, valamint az immár 5 nanométeres gyártástechnológiának lesz köszönhető. Ez utóbbi nyilván komoly segítséget jelent majd, bár azt egyelőre nem lehet megjósolni, hogy beleütköznek-e valamilyen problémába a váltás során.


Ami a grafikus kártyákat illeti, a napokon belül megjelenő RDNA 2, pontosabban annak képviselői, a Radeon RX 6800 és 6800 XT után szintén jövőre jelenhet meg az RDNA 3, amelynél ugyanúgy 50 százalékos javulást ígérnek (legalábbis a teljesítmény-fogyasztás mutatók terén), mint ahogy azt a most debütáló generációnál láthatjuk. Ezen a területen egyelőre maradnak a 7 nanométeres csíkszélességnél, bár felmerül az 5 nm-re történő váltás, ez azonban egyelőre nem hangzott el ígéretként. Számukra mindenképpen komoly előrelépés, hogy végre valóban komoly versenyre kényszeríthetik az nVidiát, bár ez majd csak az elkövetkező hetekben derül ki, amikor a mindennapokban is összehasonlíthatjuk majd a rivális megoldásokat.

Eközben további benchmark-adatok jelentek meg az interneten, amelyekben már a Ryzen 7 5700U chipet hasonlítják össze a korábbi, 4800U típussal. Az előrelépés egyértelmű, a különbség ebben az esetben 13,7 százalékos.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások