A Windows 95 befejezte pályafutását

A Windows 95 befejezte pályafutását

2001. február 2. 15:57, Péntek
[ZDNET] A Microsoft az elmúlt hetekben megtette a szükséges lépéseket ahhoz, hogy a Windows 95 operációs rendszer ezentúl hamarosan legfeljebb csak az emberek emlékezetében maradjon meg.

A Windows 95 egyébként a szoftveróriás egyik legkelendőbb szoftvere volt az elmúlt években, és bár a cég teljesen le kívánja zárni a Windows 95-ös frontvonalat, az "öreg" operációs rendszer világszerte még elég sok számítógépen megtalálható.

A számítógépeket gyártó cégeknek a különböző licensz-szerződések az elmúlt év december 31-ig tették lehetővé a Windows 95-ös operációs rendszerek gyári telepítését. Ennek értelmében a Dell, a Compaq, vagy az egyéb nagyobb cégek ezentúl már nem adhatnak el ilyen operációs rendszerrel ellátott konfigurációkat, bár egy darabig még előfordulhatnak olyan egyedi esetek is, amikor mégis lehetővé válik a Windows 95 installálása.

A Microsoft szóvivői azt is elmondták, hogy az elavultnak tekinthető OS-t (Operating System) ezentúl már semmilyen nagyobb volumenben nem kívánják szállítani, így például a közép-, vagy nagyvállalatok sem kaphatnak már a szoftverből. Az operációs rendszert ezentúl már csak néhány OEM cégnek, illetve disztribútornak fogják szállítani, de ezek a tranzakciók is egyre inkább ritkulnak majd a közeljövőben.

"A Windows 95 tulajdonképpen befejezte pályafutását és abbahagyták a gyártását. Ezentúl már nem sok új számítógépen lesz megtalálható a szoftver, hiszen a Windows 2000 és a Windows 98 nagyban átvette már a régi OS helyét." - nyilatkozta Mark Romanowski, a New York-i székhelyű Jade Systems számítástechnikai kereskedés alelnöke.

Romanowski hozzátette, hogy ennek ellenére továbbra is elérhetővé kívánják tenni a Windows 95-öt, hiszen amennyiben egy felhasználó számára kényelmetlen lenne például a Windows 2000-re történő áttérés, akkor felajánlják neki a Windows 95-öt, vagy a Windows NT4-et, bár szerinte erre nem sok példa lesz. Fontos megjegyezni azt a tényt is, hogy amennyiben valaki még hozzájut egy Windows 95-höz, akkor annak a szoftverhez kapcsolódó telefonos technikai támogatásért már fizetnie kell. Ez egyébként már tavaly ősztől így van.

A sokak által szidott Windows 95 egyébként a Microsoft egyik legsikeresebb operációs rendszere volt, a cégnek világszerte óriási bevétele volt a szoftverből. A Windows 95-öt még 1995 nyarán dobták piacra, amikoris óriási reklámkampány folyt szinte az összes médiában. A szoftver - bár mára már eléggé elavultnak tekinthető - nagyon sok gépen megtalálható. Windows 95, élt: 1995-2000.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások