Javul az xCloud futása az iOS alatt

Javul az xCloud futása az iOS alatt

2022. március 22. 17:22, Kedd
A rendszer alatt futó szolgáltatás frissült, bár a különálló app továbbra is csak álom.

A Microsoft felhő-platformja kapcsán nemrég számoltunk be arról, hogy ez az egér és billentyűzetek támogatásával egészül ki, vagyis a jövőben a játékosok jóval szélesebb tábora számára lesz kényelmesen igénybe vehető a szolgáltatás. A napokban közzétett újabb frissítéssel már az iOS alatt futó változatot javítják, bár a talán legfontosabb részlet nem változik.

A redmondi cég napokban közzétett hivatalos bejelentése alapján a most elérhetővé váló frissítés révén az iOS-készülékeket használó tagok számíthatnak komoly előrelépésre, elsősorban a teljesítmény és a futás folyamatossága terén. Állításuk szerint az eddig beérkezett felhasználói visszajelzésekben jóval nagyobb a pozitív vélemények aránya, a játékosok pedig átlagosan 35 százalékkal tovább maradnak az egyes címeknél, vagyis az aktív játékidő jelentős mértékben meghosszabbodott. Külsős beszámolók nagyjából megerősítik ezen állításokat, az akadozás nagyrészt vagy teljesen eltűnt, miközben a bevitel terén eddig tapasztalt késleltetés is alaposan lecsökkent.

A rajongók számára ezzel egy időben kellemetlen hír, hogy maga a felállás nem változik, az Apple ezzel kapcsolatos szabályozása miatt ugyanis a különálló alkalmazás integrálása egyelőre nem lehetséges. A felhasználók tehát továbbra is a Microsoft által erre kijelölt weboldalon kénytelenek bejelentkezni, és azon keresztül futtatni a szolgáltatást, ami nyilván nem segít az optimális sebesség és kényelmi szint elérésében. Amíg az Apple nem változtat a játékstreaming-platformokkal kapcsolatos politikáján, ezen a téren nem várhatunk komoly módosulást.

Az iOS- és az Android-változat között továbbra is látni különbségeket, a megjelenített tartalom nem teljesen ugyanaz, meglátjuk, ez mennyiben változik majd a jövőben.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások