Hiány van az Xbox-vezérlőkből

Hiány van az Xbox-vezérlőkből

2022. június 25. 10:33, Szombat
Az európai piacot érinti a hiány, amely azonban nem minden változatra vonatkozik.

A népszerű konzolok kiegészítőiről mi is gyakran beszámolunk, hiszen ezek fontos kelléknek számítanak. Nemrég arról írtunk, hogy a Sony PS5 Pro-vezérlőket tervez, most azonban a nagy rivális háza tájáról érkezett újabb hír.

A Microsoft illetékesei a napokban egy külsős megkeresésre reagálva erősítették meg, hogy valóban hiány van az Xbox Wireless Controller-vezérlőkből, ez azonban a jelek szerint elsősorban az európai piacot érinti, az amerikai boltokban ugyanis nem látható hasonló alacsony példányszám. A felhasználók emiatt kénytelenek hosszabb ideig várni egy-egy példányra, és bár a mostani hiány nem minden értékesítőt érint egyformán, a jelenség mégis aggasztó. Példaként említhető, hogy az Xbox Design Lab kínálatában megfelelőnek tűnik a raktárkészlet, az egyedire szabott vezérlők azonban némileg drágábbak, ezekre pedig normál esetben is 28 napot kell várnunk, vagyis ezen opció csak végső kétségbeesésünkben jelenthet némi segítséget.

A redmondi cég az elmondottak alapján tudatában van a beszerzési nehézségeknek, ez állításuk szerint a beszállítók oldalán jelentkező nehézségek és csúszások miatt fordulhatott elő. Jelen pillanatban a gyártói és értékesítési partnerekkel közösen dolgoznak a megoldáson, vagy legalábbis a jelenség enyhítésén, sok függ azonban attól, hogy az adott helyszínen (vagy online portálon) milyen raktárkészlet található meg. Az amerikai régióban eközben még a Microsoft Store oldalán is komoly kedvezmények fogadják a látogatókat, odaát tehát nincs hasonló gond.

Az elmúlt két évben a külsős forgalmazók amúgy is megduplázták a vezérlők árait, ez a folyamat várhatóan most sem áll majd le.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások