A SpaceShipOne megnyerte az X-díjat

A SpaceShipOne megnyerte az X-díjat

2004. október 4. 19:38, Hétfő
Másodszor is űrtörténelmet írt a SpaceShipOne, miután öt nappal első repülése után újra több mint száz kilométeres magasságot ért el, ezúttal egy másik pilótával, az 51 éves Brian Binnie-vel.

A repülés 10 millió dollárt hozott a tervező Burt Rutannak és tőkés társának, Paul Allennek. A repülés időbeosztása hasonló volt az elsőhöz, a karcsú kéthajtóműves White Knight hordozó-repülőgép - szintén Rutan innovatív tervezése - magyar idő szerint 15 óra 49 perckor, 15000 méteres magasság felett eresztette el a SpaceShipOne-t. Másodperceken belül Binnie begyújtotta a gép hibrid rakétahajtóműveit és az űrrepülő közel függőleges pályán nekilódult az égboltnak.


Az első repülésen a gép a hangsebesség több mint két és félszeresénél egy csavarba került, ezért az akkori pilóta, a 63 éves Mike Melvill 11 másodperccel hamarabb leállította a hajtóművet a tervezettnél. Ezúttal a rakéta-repülőgép meredek emelkedése alatt végig stabilan haladt, durván 111,5 kilométeres magasságot érve el, mielőtt megkezdte volna zuhanását a Mojave-sivatag felé. A repülőgépek korábbi magassági rekordját Joe Walker tartotta, aki 1963-ban egy X-15-össel 107,2 kilométeres magasságig jutott.

Mielőtt a SpaceShipOne elérte volna röppályájának csúcsát Binnie élesen felfelé fordította a gép főszárnyát, így óriási aerodinamikai ellenállás keletkezett a visszatéréskor. Rutan találmányának köszönhetően a gép egy tollaslabdához hasonlóan "hasast ugrott" a légkörbe. A procedúra, ami múlt szerdán hibátlanul működött, egyben jó szolgálatot nyújtva Melvillnek a SpaceShipOne váratlan forgó mozgásának megszüntetésében, ezúttal is tökéletesen ment. A röppálya csúcsán létrejött három és félpercnyi súlytalanság után Binnie-re több mint 5 G hatott, amikor belemerült a sűrűbb légkörbe.


Innen már egyenes volt az út a Mojave reptérre, ahol Rutan, Allen és az X-díj képviselői mellett a szponzorok, VIP-k, újságírók és az érdeklődők hada várta a gépet és pilótáját. Az X-díjért járó trófeát és a 10 millió dollárt november 6-án veheti át Rutan és Allen St. Louisban. Nagy pillanat volt a mai Paul Allennek, aki több mint 20 millió dollárt pumpált a projektbe, és Burt Rutannak, aki a repülés korai napjait idéző lelkesedéssel és újító mérnöki munkával vetette magát a küzdelembe.


A mostani repülés pilótájának kilétét csupán néhány órával a repülés előtt árulták el. Binnie, a haditengerészet repülőiskolájában végzett berepülőpilóta több mint 4600 órát repült 59 különböző repülőgépen és 33 harci bevetést tudhat maga mögött, legutóbb a White Knight pilótájaként teljesített, de múlt decemberben ő hajtotta végre az első hiperszonikus repülést a SpaceShipOne-nal, így egyáltalán nem volt számára idegen a feladat.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások