Újabb vita robbanhat ki a marsi életről

Újabb vita robbanhat ki a marsi életről

2005. február 19. 15:17, Szombat
A NASA két tudósa egy magánmegbeszélésen bejelentette az űrhivatal tisztviselőinek, hogy szilárd bizonyítékokat találtak a marsi élet mai létére, ami barlangokban és némi vízben gyökerezik, írja a találkozó résztvevőinek beszámolójára hivatkozva a Space.com.

Az élet nyomait kutató Carol Stoker és Larry Lemke, az Ames Kutatóközpont munkatársai elmondták, tanulmányukat publikálás céljára átadták a Nature magazinnak, ami jelenleg átvizsgálás alatt áll és várhatóan májusban jelenik meg. A találkozón részt vettek szerint amit a két tudós talált nem jelent közvetlen bizonyítékot a marsi életre, azonban a metán jegyek és más lehetséges biológiai aktivitásra utaló jelek rendkívül hasonlóak a földi barlangokban nem rég felfedezettekhez.

Stoker és több más kutató is jó ideje feltételezi, hogy a Mars felszíne alatt biológiai organizmusok rejtőzhetnek, melyek szokatlan stratégiákat követve fejlődtek ki a szélsőséges körülmények közötti léthez való alkalmazkodásra. Ez a gyanú terelte Stokert és amerikai, valamint spanyol kutatókból álló csapatát 2003-ban Spanyolországba a felszín alatti élet keresésére a Rio Tinto, egy vöröses színű folyó közelébe, melynek vize rendkívül savas.

Stoker hallgatóságának azt ecsetelte, hogy a Rio Tintonál tett felfedezéseket összevetve a földi távcsövek és a Mars Express adataival, nagy a valószínűsége, hogy létezik élet a Mars felszíne alatt. A kutatók állításukat egyrészről a Mars ingadozó metán jegyeinek tulajdonítják, ami egy aktív földalatti bioszférának a jele lehet, valamint a felszínközeli jarozitkoncentrációnak. Utóbbi egy ásványi só, ami a Föld melegvizű forrásaiban és más savas vizeiben, mint a Rio Tinto is előfordul, melyek barátságtalan közegeik ellenére otthont adnak az életnek.


Az ESA Mars Express műhold sztereókamerájának felvétele a 4000 km hosszú Valles Marineris kanyonról. Egy pixel 21 métert jelent

Az Opportunity felfedezései alátámasztják a marsi víz lehetőségét. Michael Mumma a NASA asztrobiológiai központjának vezetője szerint, bár a bizonyítékok a marsi mikrobai életre egyre erősödnek, sok munkát kell még elvégezni, mielőtt bármilyen következtetést levonhatnának. A Nature ugyanakkor nem hajlandó kommentálni a publikáció előtti elemzésre beadott tanulmányokat.

A Discovery News-nak adott interjújában Mumma elmondta, a Föld légkörében található metán nagy része biológiai folyamat eredménye ugyan, de jelentős mértékben hozzá járulnak nem biológiai tevékenységek is, mint a geokémia. Ilyenek a tektonikus lemezek eltolódásai, melyek elérhetik a forró magmát is, melyből hidrogén szabadul fel. Ez a hidrogén a későbbiekben reakcióba lép a szénnel és metánt hoz létre, ami felfelé szivárogva végül a légkörben köt ki. Bár a kutatók nem találtak bizonyítékot ilyen jellegű folyamatokra a Marson, más nem biológiai tevékenységek is eredményezhetik a bolygó légkörében felfedezett kis mennyiségű metánt.

Amennyiben az állítólagos tanulmányban leírtak igaznak bizonyulnak, az gyökeresen új irányokba terelné a kutatásokat. Felmerülhetne a kérdés, vajon a földi és a marsi élet ugyanabból a forrásból eredeztethető, és vajon a Mars életformái megegyezők, hasonlóak, vagy teljesen különbözőek, akár halálosak is lehetnek a földiekhez képest?


A Mars Express felvétele egy marsi kráterről

Mumma elmondta, az Opportunity által megvizsgált jarozit tartalmú kőzet több millió éves lehet, míg a metán léte viszonylag friss, folyamatban lévő eseményeket jelent. "Nem tudjuk van-e összefüggés a két felfedezés között, ezen felül nagyon kockázatos szilárd következtetéseket levonni egy földi rendszerrel való összehasonlításból" - mondta Mumma. "Szeretném látni a bizonyítékaikat." Amíg a metánt pontosan fel nem térképezik, és kémiailag nem elemzik, addig a jelenlegi marsi élet kérdése megválaszolatlan marad.

A következő Marsra induló űrszonda nem rendelkezik a metán tanulmányozások elvégzéséhez szükséges felszereléssel, viszont a következő leszállóegység startja - ami 2009-ben indult volna a bolygóra - elhalasztható, helyette küldhetnének egy metánt feltérképező expedíciót.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások