Olcsó mobilok a harmadik világnak

Olcsó mobilok a harmadik világnak

2005. július 5. 23:29, Kedd
Az olcsó notebookok után hamarosan megjelenhetnek az olcsó mobiltelefonok is. A cél az utóbbi esetben a szegény emberek ellátása fejlett telekommunikációs eszközökkel.

Az olcsó mobiltelefonok egységesen 20 dollárba kerülnének és egy olyan piacot tudnának lefedni, ami a szakemberek szerint potenciális felhasználóként 3,3 milliárd embert jelentene. A kezdeményezés során első lépésként egy olyan integrált hardver- és szoftvermegoldást fejlesztenének ki, ami tartalmazná az összes szükséges elektronikai eszközt. Ez mindössze 5 dollárba kerülne és e köré később felépíthető lenne egy olcsó mobiltelefon.

A Philips azt szeretné elérni, hogy a programot sok mobilkészülék-gyártó támogassa, és így a 20 dollárba vagy annál is kevesebbe kerülő termékek meghódíthatnák a kínai, az indiai, az afrikai, a dél-amerikai és a kelet-európai mobilpiacot. Az Amszterdamban megrendezett Ultra Low-Cost Handset nevet kapott konferencián Thierry Laurent, a Philips félvezetőgyártó részlegének vezetője elmondta, hogy a fejlesztések a konszern sanghaji gyárában kezdődneki. A tervek között szerepel, hogy az olcsó mobilelefonok árát a kezdeti 20 dollárról 15 dollárra tudják csökkenteni.

Laurent szerint jelenleg a világ lakosságának 77 százaléka él mobilhálózat közelében, ám csak az emberek 25 százalékának van megfelelő eszköze az ilyen fajta kapcsolatteremtésre. Véleménye szerint az egyik legnagyobb problémát a készülékek magas ára jelenti.

Az olcsó mobil készülékek GSM-modult fognak tartalmazni, képesek lesznek hívásokat, illetve SMS-eket kezdeményezni és fogadni, többszólamú csengőhangjuk, valamint monokróm kijelzőjük lesz. Az első próbakészülékből, a Nexperia Cellular System Solution 5130-ból várhatóan 2005 negyedik negyedévében készülnek el az első mintapéldányok. A Motorola már ugyan tervezi olcsó mobiltelefonok piacra dobását, ám ezek ára közel 40 dollár lenne.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások