Kötelezővé vált a Microsoft eredetiségvizsgálata

Kötelezővé vált a Microsoft eredetiségvizsgálata

2005. július 26. 09:20, Kedd
Mától az egész világon kötelező érvényű a Windows Genuine Advantage névre keresztelt program, amely kizárólag az operációs rendszer legális példányai esetében teszi lehetővé a letöltőközpont használatát.

A Microsoft közleményben jelentette be az ellenőrző mechanizmus végleges verziójának megjelenését, amelyben kihangsúlyozzák, hogy az illegális másolatok használói ezentúl nem veheti igénybe a kiegészítő szoftvereket. Ezzel szemben a programban résztvevő, és a vállalattal együttműködő felhasználók továbbra is korlátlanul mozoghatnak a letöltőközpontban, sőt, további előnyökre is számíthatnak. "A WGA közel tíz hónapig tartó tesztelése alatt elégedetten vettük tudomásul, hogy rendkívül sok, mintegy 40 millió felhasználó vett részt a programban és vetette alá magát a gyorstesztnek. Világossá vált számunkra, hogy ezen felhasználók biztosak akarnak lenni szoftverük tisztaságában, és részesülni kívánnak a program előnyeiből" - jelentette ki Will Poole, a Windows ügyfélprogram üzletág alelnöke.

A végleges, 1.0-s verzió több újdonsággal és az ellenőrzés kiterjesztésével szolgál. A program ugyanis ezentúl kötelező érvényű a Windows Update, illetve letöltő központ látogatóinak, és ez alól csak a biztonsági jellegű javítások, frissítések jelentenek kivételt. A legális példányt birtokló felhasználók összesen 450 dollár értékben tölthetnek le kiegészítő alkalmazásokat, míg azok, akik igazolni tudják a másolt példány bolti eredetét, ingyen hozzájuthatnak egy eredeti változathoz. Ráadásul a vállalat állítása szerint az ellenőrzés is leegyszerűsödött, így nincs szükség a 25 számjegyből álló termékkód beütésére.



Valóra vált tehát a Microsoft januári ígérete, és immár kötelező érvényű az ellenőrzés. Több kérdés azonban még mindig megválaszolatlan. Ezek közé tartozik, hogy saját eszköze segítségével vajon még mindig megkerülhetjük-e a mechanizmust, illetve, hogy milyen irányban szeretnék kibővíteni az ellenőrzést. Nem lehetünk ugyanis biztosak abban, hogy a biztonsági javítások mindig is kivételt képeznek majd.

Az "Eredeti Windows - Valódi Előny" kezdeményezést kísérleti programként 2004 szeptemberében vezették be a Windows angol nyelvű változatait használók számára. A Microsoft 2005. február 7-én további 25 országra bővítette ki a programot, melynek, így Magyarország is résztvevője lett. A rendszer egészen mostanáig a Microsoft Letöltő Központjába bejelentkezők 50%-ának bevonása mellett, véletlenszerű kiválasztással ajánlotta fel a lehetőséget az érvényesítési folyamatban való részvételre. A kezdeményezés tesztrendszerű üzemelése alatt a részvétel önkéntes volt.



A hazai legális Windowst használók számára a Microsoft többek között az alábbi szoftverekhez biztosít ingyenes hozzáférést: Virusbuster Professional, Microsoft Windows Antispyware beta verzió, illetve a kisvállalatok számára ajánlott alkalmazások (SZJA számoló, útelszámolás készítő, illetve üzleti mérlegkészítő eszköz. A cég adatai szerint Magyarországon eddig 65 ezren látogattak el az "Eredeti Windows - Valódi Előny" program honlapjára és mintegy 30%-uk vette igénybe a program által kínált eredetiségvizsgálatot. A tesztelésen átjutott, jogtiszta Windowst használó hazai felhasználók által leginkább kedvelt, ingyenesen hozzáférhető alkalmazás a PhotoStory 3 volt.

"A szoftverhamisítás jelentős károkat okoz a rendszerépítőknek és kereskedelmi partnereinknek, ugyanis tisztességtelen előnyhöz juttatja azokat a viszonteladókat, akik a saját maguk által szabott alacsony áron értékesítik hamisított termékeiket" - mondta Szegvári János, a Microsoft Magyarország kis és közepesvállalati partnereiért felelős üzletágvezetője. "A program kiegyenlítetté teszi a piaci versenyt, ugyanis a felkínált programok, valamint a Microsoft letöltő eszközeihez való hozzáférés segít megkülönböztetni az általunk forgalmazott eredeti termékeket azoktól a hamisított programoktól, amelyekkel kénytelenek vagyunk versenyezni."

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások