Blogja miatt büntettek meg egy Irakban szolgáló katonát

Blogja miatt büntettek meg egy Irakban szolgáló katonát

2005. augusztus 2. 23:33, Kedd
Az amerikai igazságszolgáltatás először ítélt el egy amerikai katonát azért, mert "nem megengedhető" tartalmú és hangvételű szövegeket hozott nyilvánosságra az interneten. Leonard Clarknak a kemény hangnem 1640 dollárjába került.

A férfinek azért kell fizetnie, mert túl harciasan kritizálta hazája iraki politikáját az internetes naplójában. A katonát kétszer 820 dolláros pénzbüntetésre ítélték és mellékbüntetésképpen 45 napos plusz szolgálatot is kaphat - igaz, utóbbi végrehajtását próbaidőre felfüggesztették. Clark a blogjában többek között a következőket írta: "Egy átkozott liberális vagyok, aki mindennap az undorító iraki utcákon járőrözik."

A hatóságok szerint azonban a katona ennél jóval tovább is ment, hiszen információkat adott ki az amerikai egységek taktikájáról és a bevetési szabályokról, illetve felszólított másokat is arra, hogy ezeket az információkat terjesszék el. Ezekkel a cselekedeteivel pedig veszélybe sodorta a bajtársait. Clark ezenkívül azt követelte a naplójában, hogy fejeződjön be a háború és ne essen el több amerikai katona Irakban.

Klikk ide!

Az oldalon a férfi egyik barátjához írt levelének a részlete is olvasható volt. "A háború nagyjából azt jelenti nekünk, katonáknak, hogy néha habozol, hogy elsüsd-e a fegyveredet vagy sem, de az utóbbi esetben veszélybe sodor(hat)od a saját és a bajtársaid életét is. Ennek a habozásnak az az oka, hogy a parancsnokaink a feletteseiktől azt a parancsot kapták, hogy minden hibánkért büntessenek meg minket. Ez a dolgok jelenlegi állása: süsd el a fegyvered és (talán) életben maradsz, ha hibázol és rosszul lősz - miközben körülötted tombol a terror - háborús bűnösként mész haza." - állt a naplóban.

"A tisztek mindig összetartanak, különösen akkor, ha arról van szó, hogy az egyszerű katonákból bűnbakot kell csinálni. Így látjuk mi - testközelből - az iraki háborút és ez nem az a háború, amit például a Fox televízió bemutat napról-napra és nem is az a háború, amelyet az amerikai fegyveres erők etikátlan toborzó reklámjaiban látni lehet. Azok a reklámok Amerika fiait abba a pokolba csábítják, amelynek a neve Irak." - volt olvasható a blogban.

A vitatott tartalmakat időközben töröltették a naplóból. Clark - aki egyébként a Demokrata Párt tagja - nem fellebbezett az ítélet ellen. Tervei szerint a leszerelését követően Arizonában fog politikai szerepet vállalni.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások