Serious Sam II

Kiadó: 2k Games
Fejlesztő: Croteam
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Pentium IV 1.4 GHz, 256 MB RAM, 64 Mbyteos videokártya
Ajánlott: 2,4 GHz-es Intel Pentium IV vagy AMD Athlon XP 2500+, 512 MB RAM, DirectX 9-et támogató videókártya
Hasonló játékok: Serious Sam, Serious Sam: Second Encounter
Kategória: FPS

Mostanság ugyan számos minőségi játék látott napvilágot, de van ami annyira rossz, hogy nem lehet mellette elmenni szó nélkül. Nem baj ha vannak olyan játékok, melyek nem igényelnek sok gondolkodást, de állj! Azért vannak határok. A Serious Sam II az elődjét is meghaladó módon lett sivár, unalmas és nulla IQ-s játék.

Nem számítottam csodára már a telepítéskor sem. Halványan még éltek az emlékek bennem az első részről. Valami olyasmire emlékeztem, hogy vicces volt, sok ellenfél jött szinte folyamatosan és nem volt hátrány ha leragasztottam celluxszal a tűzgombot, hogy ne fáradjon el a kezem. Arra is emlékeztem, hogy valami Far cry-hoz hasonló környezetben játszódik - na persze inkább a díszlet volt olyan, nem a minőség - és arra is emlékeztem, hogy volt sok alapszörny és volt sok főmonszta is. Mondjuk úgy minden 25. lény valami tuning cucc volt. Az is felsejlett bennem, hogy nem kellett sokat gondolkodni, kapcsolót keresni vagy ösvényt keresni. Jobbára óriási tereken kellett nyomulni arrafelé ahonnan a szörnyek jönnek. Ezek a főbb tulajdonságok a 2002-ben megjelent Second Encounter-ben sem változtak sokat.



A második rész természetesen grafikailag fejlődött, de nem mondanám, hogy hanyatt vágtam magam tőle. Szépnek lehet ugyan mondani, de az erős ízlésficamra vallana. Nem a megjelenítés minőségével van az igazi gond, hanem azzal, hogy a textúrák és a tereptárgyak úgy vannak összerakva, mintha valaki végigkóstolt volna 26 alkoholos koktélt és pár salátát, majd visszahányta volna a tervezőasztalra. Bár a különbség annyi, hogy itt a kompozíció jóval unalmasabb. Ugyanazok a sémák ismétlődnek végtelenszer.

A küldetések... vagyis inkább nevezzük őket pályáknak, rövidek és egyszerűek. A cél nagyrészt kimerül annyiban, hogy juss el A-ból B-be, és mészárolj le mindenkit, aki szembe jön, vagy védd meg a területet, és mészárolj le mindenkit aki szembe jön, vagy hódíts meg egy területet, és mészárolj le mindenkit, aki szembe jön. Esetleg simán mészárolj le mindenkit, aki szembe jön. Ez mondjuk számos korábbi FPS esetében is így volt, sőt minden FPS-re jellemző hogy a célok alapvetően ezek, de azért a változatosság és a megkomponáltság nagy erény.


Egy Doom esetében a para, egy Thief esetében az osonás, egy Brother in Arms vagy Call of Duty esetében a háborús hangulat, de mindig van valami, ami többletet visz a játékba. Ebben az esetben csak azt tudom elképzelni, hogy a készítők arra hajaznak, hogy valaki egy végignyüstölt nap után hazatér és szüksége van agymosásra, de ha a kereskedelmi tévék műsora már nem hat rá, akkor ezzel ki lehet kapcsolni teljesen. Erre viszont tökéletesen jó. Újrajátszani sem gáz, mert végülis az egész játék redundanciák redundanciája, szóval nem válik attól unalmassá, hogy még egyszer nekikezdünk, hanem már az ötödik pályánál el lehet aludni, ha egyhuzamban próbálkozunk vele.