Kívül tágasabb - újabb Wim Wenders-film

Wim Wenders legújabb munkája a jól ismert és szeretett minőséget szállítja.

Wim Wenders azok közé a rendezők közé tartozik, akiket mindig a legnagyobb tudatosság jellemez. Filmbéli látásmódja nem keverhető össze senkivel, következetes stílusa egyéni nyomot hagy minden munkáján. Nem ma és nem tegnap ült le először a direktori székbe. Több mint negyven filmet tudhat magáénak, életművének egyes darabjai egy tudatos ember gondolati állomásai. Munkái sohasem próbálkozások, sem előadásmódjukban, sem tartalmi megjelenésükben - a rendező egyetlen filmjében sem találkozhatunk elhibázott megközelítéssel, vagy olyan félrenyúlásokkal, amelyek az általa bemutatni kívánt életviszonyok megértésének hiányáról tanúskodnának.

Ha kell, egy évig készülnek filmjei, ha kell, ötig, de mindig készen és egységes egészként kerülnek a közönség elé. Így lesz a Wenders név saját filmjeinek védjegye, kedvelőinek garancia az egységes színvonalra munkáiban. A rendező töbek között olyan filmekkel ajándékozta meg eddig a közönségét, mint a Párizs, Texas (1984), a Berlin felett az ég (1987), Az erőszak vége (1997), a Buena Vista Social Club (1999), vagy a Millió dolláros hotel (2000).


Legutóbbi munkája, a szeptember 11-i terroristatámadás utóéletében fogant Bőség földje (Michelle Williams feledhetetlen alakítása) megkésetten futott be a magyar mozikba, így legújabb filmjére, a Kívül tágasabbra (Don't Come Knocking) ehhez képest alig csak egy évet kellett várnunk. Ennek fényében kár azon morgolódnunk, hogy a film a Cannes-i Filmfesztiválon (május) hozott szép eredmény ellenére (a fesztiválon Aranypálma-díjra jelölték) miért nem képes hamarabb idemászni, amikor a német mozikban már augusztusban vetítették. Két Wenders film égy éven belül szép teljesítményt jelent a magyar forgalmazóktól.

Nem tudni, hogy jó-e vagy rossz dolog, ha az embernek annyira pörög az élete, hogy még a középkorúak válságát sincs ideje megélni rendesen. Minden bizonnyal jó ha "tünetmentesen" képes átvészelni ezt az időszakot, ha viszont később előbújnak a pánikot és általános depressziót kialakítani képes gondolatok, percek alatt padlóra tud kerülni az ember. Ezzel a második eshetőséggel kénytelen szembesülni Howard Spence (Sam Shapard - Párizs, Texas, Szerelmünk lapjai, A sólyom végveszélyben, Kardhal), aki 60 éves korára a depresszió mély bugyrait éli. Pedig olyan életre tekinthet vissza, amiről egyesek csak álmodhatnak: az idősödő westernszínész már fiatalon szakmája felfedezettje, karrierje során bejárja az egész vadnyugatot. Mindig kerül az útjába ingyenwhisky, reggel pedig mindig csinos lányok mellett ébred. Idős korára valódi film-legenda válik belőle, híres és hírhedt is egy személyben - drogproblémái, magánéletbeli botrányai állandóan az újságok címlapján tartották a nevét.

"De hol van? Hol lehet Howard?" - kérdezi a fiatal rendezőasszisztens segédjétől az alig tizenöt buszból és lakókocsiból álló, isten háta mögé kihelyezett forgatási helyszínen, majd újra dörömbölni kezd a filmsztár lakókocsijának ajtaján. "Hisz Spence-nek itt kell lennie, sehová sem mehetett, közel-távol nincs itt semmi az ég világon. Nélküle pedig az egész forgatásnak lőttek!" A lakókocsiban azonban csak néhány üres whiskys üveg és két prosituált tanyázik elkent szemfestékkel. Mi már tudjuk, amit akkor még a stáb tagjai nem, hogy Howard valóban nincs többé a forgatási helyszínen. Fekete filmbéli lován nyakába veszi az ismeretlent, úti célját még maga sem tudja. Egy valamiben biztos csupán: hogy el kell mennie innét.


Rá kell döbbennie, hogy anyján kívül máshová nem is mehetne, és arra is, hogy már több mint húsz éve nem látta a 80 éves asszonyt. Véletlenül tudja meg a tékozló fiút szerény otthonába feltétel nélkül visszafogadó édesanyjától, hogy alig húsz éve egy Doreen nevű nő érdeklődött a holléte felől, aki alig egy emberöltővel ezelőtt gyermeket szült neki. Howardot az első döbbenet után kellemes érzések kerítik halalmukba. Bár soha nem élt tudatos és átgondolt életet (pénzét sem az eszével, hanem sármjával kereste), megérzései mindig megsúgták, hogy mi a jó neki. S bár nem tudja szavakba önteni most sem hogy miért kellett csapot papot maga mögött hagyva elvágtatnia a forgatásról, sem pedig azt, hogy miért kell útra kelnie most is, hogy felkeresse a fiát és ezt az ismeretlen nőt, mégis meg kell tennie. Akkor is, ha tudja hogy nem fogják tárt karokkal várni. Akkor is, ha tudja, hogy a találkozás miatt talán egész felelőtlen életét mérlegre kell tennie. S akkor is, ha a Montanaban fekvő Butte városában újabb meglepetések is várják egy titokzatos fiatal lány személyében.

Tény, hogy Wim Wenders rendezési stílusával nem a széles tömegízlést célozza meg. Nagy dokumentum-rendezői múltja rányomja bélyegét mozijaira is, játékfilmes és dokumentumfilmes Wenders énjének összefonódása egyedi rendezői előadásmódot teremt filmjeiben. Kézjegyét az események dokumentarista, objektív megközelítése és a többnyire (a nézőt érzelmileg nem befolyásoló) be nem avatkozó, szemlélődő látásmód jelenti. Lassú mederben hömpölygő filmjei azonban korántsem lesznek hidegek, tárgyilagosak, az - általában direkt rájuk írt szerepben játszó - színészeken, hitelességükön nagyon sok múlik. Rendezései csakis velük együtt, rájuk épülve működhetnek.

A Kívül tágasabb is ebben a stílusban fogant alkotás, kidolgozott, értékes darab. Sam Shepard visszafogott, meggyőző játéka és az Oscar-díjas Jessica Lange természetes bája mellett a mellékszereplők is remekelnek. Ha nagyon szőrszálhasogatók akarunk lenni (de ne akarjunk, nincs értelme) akkor talán Spence Earl nevű fiát alakító Gabriel Mann (David Gale élete, Szép remények) vádolható meg túljátszással; mind a mindig kiváló Tim Roth, mind pedig a kiérlelt, természetes játékával ismét bizonyító kanadai Sarah Polley (Eljövendő szép napok, Az élet nélkülem, Függőkert, eXiztenZ) átlagon felüli teljesítményt nyújtanak.


Sokan azzal vádolják a direktort, hogy filmjei pontosan annyit érnek, mint a benne játszó színészek. Összeszámolhatjuk azonban az ujjainkon, hogy hány olyan alkotás jön ki évente, ahol a visszafogott, természetes játék ennyire képes kitölteni a vásznat, mint ahogy azt Wenders stílusával lehetővé teszi. Bár megoszlanak a kritikusi vélemények arról, hogy a Kívül tágasabb az életművön belül az erősebb darabok közé sorolható-e, afelől teljes az egyetértés, hogy a rendező által szállított állandó minőség az öregedő westernszínész road-movie jellegel előadott történetében sem szenved csorbát.

Aki nem szereti a német származású független rendező stílusát, azt változatlanul nem fogják meghatni a vásznon történő események, aki viszont igen, az valószínűleg már ezekben a percekben is a jegyrendelésén fáradozik. Azoknak pedig, akiknek nincs előzetes tapasztalata, de szívesen kísérleteznek az amerikai, stúdiófüggetlen alkotásokkal, mindenképpen érdemes próbát tenniük a filmmel. Ha nem tetszik? Na bumm, több is veszett Mohácsnál. Ha viszont igen, akkor eddig nem tapasztalt, páratlan élménnyel érezhetik magukat gazdagabbnak, és Wenders nevében állandó védjegyre lelhetnek a tartalmas szórakozásban.

Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése

Klikk a képre a nagyobb változathoz

Kívül tágasabb (Don't come knocking) német-amerikai feliratos film, 122 perc, 2005 Rendező-író: Wim Wenders Forgatókönyvíró: Sam Shepard Operatőr: Franz Lustig Zene: T-Bone Burnett Producer: Karsten Brünig, Peter Schwartzkopff, In-Ah Lee Vágó: Oli Weiss, Peter Przygodda Szereplők: Sam Shepard (Howard Spence) Jessica Lange (Doreen) Sarah Polley (Sky) Tim Roth (Sutter) Gabriel Mann (Earl) Eva Marie Saint (Howard édesanyja)