Szélerőmű épül Mezőtúron

Szélerőmű épül Mezőtúron

2005. december 25. 13:25, Vasárnap
Szélerőmű építését kezdte meg a mezőtúri ipari parkban a Mezőwind Kft. Az 1,5 megawatt teljesítményű berendezést Németországban szerelik össze, és várhatóan jövő tavaszán állítják fel végleges helyén - közölte MTI-vel az ipari parkot működtető társaság vezetője.

"A területre szóló bérleti szerződést a beruházó az Ipari Park Kft.-vel már megkötötte a környezetbarát módon energiát termelő erőműre" - jelezte Kacskó László igazgató. "Jelenleg a földmunkák folynak, ezt követi a próbacölöpözés és a süllyedés-vizsgálat, a 660 millió forint értékű beruházás megvalósításának fővállalkozója a Békéswind Kft." - tette hozzá. "A 100 méter magas, 37,5 méter hosszú lapátokkal rendelkező szélerőművet a tervek szerint már az idén szerették volna elkészíteni, azonban az engedélyezési eljárás elhúzódott" - jegyezte meg Kacskó László.

Az igazgató elmondta: a beruházásnak köszönhetően új úttal is gazdagodik a túri város ipari parkja, miután a Mezőwind a szerződésben vállalta a szélerőműhöz vezető út kiépítését. A vállalkozás az első szélerőmű elkészülte után további három felállítását is tervezi, amelyek csatlakozó útjait szintén megépíti. Ennek értelmében a cég már mind a négy tervezett erőműre megkérte a rácsatlakozási engedélyt az áramszolgáltatótól.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások