Apple: nincs kifogásunk a Windows ellen

Apple: nincs kifogásunk a Windows ellen

2006. január 11. 13:16, Szerda
Az Apple ötéves megállapodást írt alá a Microsofttal az Office fejlesztésének folytatásáról. Megerősítették, hogy nem támogatják a Windows futtatását az új, Intel alapú gépeken, de nem is akadályozzák meg a felhasználókat ebben.

A Microsoft közleménye szerint a cég Macintosh Business Unit egysége újabb 5 évvel meghosszabbította az Apple-lel folytatott együttműködést, amely elsősorban az Office irodai csomag megfelelő változatának további fejlesztését irányozza elő. Véleményük szerint a Mac platform soha nem volt ilyen erős, ezért a jövőben is támogatják a gyümölcsöző kapcsolat folytatását. A fejlesztés során kiemelt szerepet szánnak az új funkciók (például a Spotlight) támogatásának integrálására, illetve folytatják a meglévő termékek, így a Messenger csiszolását. Ez utóbbi alkalmazás 5.1-es verziója márciusban jelenik meg.

A szoftvercég ígéretet tett arra vonatkozóan, hogy elkészítik az Office univerzális bináris változatát, amely egyaránt elfut majd a régi PowerPC és az új Intel-alapú rendszereken. Amíg elkészül a natív verzió, addig a felhasználóknak meg kell elégedniük a Rosetta szoftver nyújtotta emulációval. A jelenlegi kínálat a következő: Office 2004 for Mac, Entourage 2004, Word 2004, Excel 2004 és PowerPoint 2004; Microsoft Messenger for Mac 5; és Microsoft Virtual PC for Mac Version 7. Az új Office kiadásának időpontja még bizonytalan, de erre valószínűleg 2006 végén, 2007 elején kerülhet sor, attól függően, mennyi időt vesz igénybe az univerzális változatok elkészítése.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Az Apple részéről időközben elhangzott, hogy a vállalat nem forgalmazza, és nem is támogatja a Windows operációs rendszert, ám nem tervezi megakadályozni a felhasználókat abban, hogy az új gépekre a Microsoft szoftverét telepítsék. Phil Schiller, az Apple marketing részlegének alelnöke úgy fogalmazott, hogy a vállalat nem bánja, ha egyesek - bár a Mac hardvert választották - valamilyen oknál fogva a Windows mellett ragadnak. A vásárlók tehát szabad kezet kapnak, és - egyelőre legalábbis úgy néz ki - minden következmény nélkül nekiláthatnak elvégezni a szükséges módosításokat, hogy feltelepíthessék az operációs rendszert.

Az ebben rejlő esetleges előnyöket még a Microsoft sem igazán tudta felmérni, jelenlegi véleményük szerint mindössze annyival javul a helyzet, hogy a Mac-tulajdonosok is korlátlanul igénybe vehetik a Windows platform nyújtotta kínálatot.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások