Gyurcsány Ferenc személyesen mutatta be a 189-et

Gyurcsány Ferenc személyesen mutatta be a 189-et

2006. január 12. 16:22, Csütörtök
Gyurcsány Ferenc személyesen látogatta meg a nemrég üzemelő Kormányzati Ügyféltájékoztató Központ telefonos központját, melyet a Sykes multinacionális cég üzemeltet az állam számára. A tervek szerint a 189-en fut majd össze minden kormányzati és államigazgatási kérdéssel kapcsolatos segítségkérés a jövőben.

A miniszterelnök érkezése után rövid eszmecserét folytatott a Sykes központjának vezetőjével és az egyik Call Center-es női alkalmazottal, majd személyesen próbálta ki az egyik ügyfélközpont fogadó állomást. Hívást ugyan nem fogadott, de megtekintette az erre szolgáló telefonkészüléket és az asztalon lévő teljesen átlagos desktop számítógépet. Ezek után egy rövid összefoglaló beszédben méltatta a találmányt, mégpedig az állami Call Center kiszervezését versenypiaci szereplőnek.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A szolgáltatás nyújtását az állam megpályáztatta és a Sykes ajánlata árban jóval alacsonyabbnak bizonyult, mint a többi versenytárs. Közlése szerint kompetenciában bizonyítottan rendben vannak, hiszen számos világcég szervezte ki hozzájuk call center szolgáltatását. A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy ha ezeknek a cégeknek megfelelő a szolgáltatás, akkor az államnak is.

Jelenleg havi 30 ezer hívást fogadnak, melyek közül körülbelül 10-ből négy hívás ügyfélkapu elérés regisztrációjával kapcsolatos, ami azt jelenti, hogy egyre többen már nemcsak információért hívják fel a 189-et, hanem maguk szeretnék egyszerűen intézni ügyeiket. A jövőben a kormány meg kívánja tiltani a minisztériumoknak, hogy saját Call Centert üzemeltessenek, ehelyett ez a közös felület szolgál majd ki minden igényt, hiszen "a front office-t és a back office-t szét kell választani" - mondta Gyurcsány. (Az ügyféllel a front office tartja a kapcsolatot, míg a back office-ban végzik a tényleges munkát.)

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A miniszterelnök után Baja Ferenc, a projekt felelőse vázolta fel néhány szóban a szükséges technikai dolgokat, bár lényeges elemmel nem bővítette a sajtó információit. A Kormányzati Ügyféltájékoztató Központ a 189-es kék hívószámon, külföldről a +36-1-371-9300 számon, interneten keresztül pedig a [email protected] elektronikus levélcímen folyamatosan (napi 24 órában) áll az állampolgárok rendelkezésére. A hangsúly inkább a szolgáltatás megismertetésén, elterjesztésén volt - ha egy cégről lenne szó, azt mondhatnánk a tájékoztató csupán reklámfogás volt. Remélhetőleg a bemutatott szolgáltatás beváltja a hozzá fűzött reményeket és költséghatékonyan nyújt releváns információt az állampolgárok számára egyre több kérdésben.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások