Késni fog a PlayStation 3

Késni fog a PlayStation 3

2006. január 19. 11:10, Csütörtök
Könnyen előfordulhat, hogy a Sony mégsem tudja tartani a kitűzött határidőket a PlayStation 3 konzollal kapcsolatban és különböző nagyon komoly gyártási problémák miatt csúszik a játékgép piacra dobása.

A japán konszern korábban azt állította időben elkészül a termék, ám egyre inkább úgy tűnik, az előzetes ütemterv nem lesz tartható. Evan Wilson, a Pacific Crest Securities piaci elemző cég munkatársa szerint könnyen előfordulhat, hogy a PS3 Japánban is csak nyáron fog bemutatkozni kb. 1 milliós darabszámmal, Észak-Amerikában novemberig, Európában pedig legalább egészen 2007 márciusáig kellene várni a Sony új konzoljainak debütálására.


Az amerikai Forbes gazdasági magazin szerint a csúszás oka az lehet, hogy a Sony mérnökeinek számos problémával szembesülniük kellett. Így például nem kiforrott még a PS3 alapját képező Cell processzor sorozatgyártási folyamata: a legoptimistább elemzők szerint is inkább többet fog tesztelni, hogy maximizálja a szilicíumszeletenként kihozható processzorok számát, mintsem hogy kezdetben drágábban készítse el azokat.

Komoly gondot okoz a DVD-meghajtókat felváltó Blu-ray-készülékek integrálása is a PlayStation 3-ba. A konzol tervezett ára jelenleg körülbelül 400 dollár, azonban napjainkban a gyártók - például a Samsung és a Pioneer - Blu-ray-meghajtónként legalább 1000 dolláros árral számolnak. Ez pedig - érthetően - nem nyerte el a Sony tetszését.


Az is fennakadásokat okoz, hogy mind a mai napig tisztázatlan hogy hány játék is lesz elérhető kezdetben a konzolra. Ugyan mintegy 4000 fejlesztői csomagot szállítottak le a játékfejlesztőknek, de könnyen lehet, hogy csupán néhány játék készül majd el határidőre és mindez azt jelentené, hogy a PS3-hoz alapból kevesebb program járna, mint a tavaly novemberben a Microsoft által piacra dobott Xbox 360-ashoz. Ez persze szintén nem tenné túl vonzóvá az új PlayStationt, amit a Sony érthetően el akar kerülni.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások