Vízjeget rejt a Deep Impact üstököse

A NASA Deep Impact küldetése elsőként mutatott ki vízjeget egy üstökös felszínén. A vízjeget a becsapódást megelőző adatok és képek elemzése során észlelték a NASA tudósai a Tempel 1 üstökös felszínének három kis területén.

"Jó ideje tudjuk, hogy az üstökösök vízjeget rejtenek, azonban ez az első közvetlen bizonyítékunk" - mondta Jessica Sunshine, a Deep Impact társfelügyelője, a Science magazinban megjelent cikk szerzője. A jégszemcséket és a vízpárát eddig csak az üstököst körülölelő kómában sikerült megfigyelni, ezek mennyiségéből vonták le azt a következtetést, hogy az üstökösöknek tekintélyes vízjég mennyiséggel kell rendelkezniük. Azt azonban nem tudták, milyen lehet a jég megoszlása a felszíni, a felszín alatti területek és a nukleusz belső magja között.

Az üstökösök a Naphoz közeledve gázokat és port eresztenek ki magukból, ebből alakul ki a kóma, elrejtve a nukleuszt a kíváncsi szemek elől - kivéve, ha az űrszonda egészen közel merészkedik hozzá, ahogy azt a Deep Impact is tette. Az eredmények egy infravörös spektrométer, egy az anyag összetételének megállapításához fényt használó optikai műszer adatainak elemzésének köszönhető.


Kékkel a jéggel borított területek láthatók
A Deep Impact közepes és nagy felbontású felvételein három kis terület tűnt fel, melyek környezetüknél 30%-kal fényesebbek voltak. Miután a felvételeket a nukleusz átlagos fényességi értékéhez igazították, a három elkülönülő terület ultraibolyában világosabb, míg infravörös-közeli fényben sötétebbnek mutatkozott, ez a kombináció pedig a vízjeget jelzi. Ehhez társították a területek által elnyelt és kibocsátott fény spektrumának elemzését, melyek szintén a vízjég jellegzetes spektrális jegyeit hordozták.

Az adatok alapján úgy tűnik, hogy a felszíni jég egykor az üstökös belsejében helyezkedett el és az idő múlásával jutott ki a felszínre. Mivel a felszínen talált jég mennyisége kevés a kómában észlelt mennyiséghez képest, ezért egészen biztos, hogy az üstökösök vízjég készlete belsejükben rejtőzik. A csapat jelentése szerint az alkalmanként kitörő por- és gőzsugarak juttatják el a felszíni, valamint az üstökös belsejében eltárolt jeget a Tempel 1 csóvájába.

Az eredmények szerint az üstökös 116 négyzetkilométernyi felszínének mindössze 0,5%-át borítja jég, ennek pedig csupán 6%-a tiszta vízjég. A becsapódási területen nem volt felszíni jég, így a kutatók által a kilökődött anyagban korábban észlelt vízjég és vízpára a felszín alatt, a felszínhez egészen közel helyezkedhetett el.


A becsapódás pillanata az űrszonda szemszögéből
A NASA a Marylandi Egyetemmel közösen hajtotta végre a Deep Impact küldetést, ami 2005. július 4-én érte el csúcspontját, látványos tűzijátékot kreálva, amikor a szonda egyik egysége, az Impactor a Földtől 133 millió kilométerre összeütközött a Tempel 1 üstökössel. Azóta a kutatócsoport már több fontos felfedezést tett, többek közt az üstökösben fellelhető bőséges szerves anyagról, valamint annak valószínűsíthető eredetéről, ami a Naprendszerben jelenleg az Uránusz és a Neptunusz által elfoglalt terület lehetett.

Sunshine elmondta, a felfedezések fontos betekintést nyújtanak a Naprendszerrel közel egyidős üstökösök összetételébe. Vízháztartásuk és vízellátásuk megértése nélkülözhetetlen az alaposabb, rendszerként való megismerésükhöz. Az objektumokra a Földre jutott víz egyik lehetséges forrásaként is tekintenek, sőt ha a vízhez hozzátesszük az üstökösök szerves összetevőit is, akkor máris megkaptuk az élet két fő alkotóelemét. Összességében tehát egy geológiailag aktív testről beszélhetünk, melynek felszíne időről időre változik.