Lezajlott a 13. Titanic filmfesztivál

Idén 13-adszorra bontott vitorlát a Titanic filmfesztivál, bő egy hétre moziláz kerítette hatalmába ékes fővárosunkat. A négy helyszínen zajló filmmunstra 9 napig tombolt a belvárosban, s bár a nézőszám még mindig nem érte el a kívánt mértéket, mind promócióban, mind látogatottságban kinőni látszik magát az óriáshajóról elnevezett filmviadal.

Süllyedni tehát nem süllyedtünk (nem úgy mint az alsó rakpart), sőt, a bemutatott 61 alkotás a tavalyi filmszámhoz képest előrelépésnek értékelhető. Végleges nézőszámről még nem állnak rendelkezésünkre adatok, de annyi bizonyos, hogy idén a szervezők 164 előadással büszkélkedhettek, amelyből 116 volt nyilvános, 12 vetítés után pedig közvetlen lehetőség nyílt a meghívott alkotókat kérdésekkel (netán záptojással) bombázni. A fesztivál hivatalos oldalát - nem elhanyagolható módon - több mint 25 000-ren látogatták az elmúlt napokban.

Az idei elsőszámú újdonság, hogy a Titanic a történetében először vonulhat az évkönyvekbe valódi versenyfesztiválként. Először osztottak tehát díjat egy háromtagú nemzetközi zsűri gondos válogatása alapján a fesztiválanyagból kimunstrált 10 induló közül közül a legérdemesbnek. Horváth István a zárógálán elárulta, hogy éppen neki voltak a leginkább kétségei afelől, hogy megérett-e erre a lépésre a filmünnep. Végül azonban elismerte: senkinek nem vált kárára, hogy a dionüszosszi film-mulatozás mellett versenyszellem is otthonra lelt az teremadó mozik, nevezetesen az Uránia, a Toldi, a Kossuth és az Örökmozgó falai között.


Mindemellett szerencsére megmaradt a hangsúlyosan közönségbarát jelleg is: az eddigi hagyományoknak megfelelően a filmekről kijövet kézbe kapott kis értékelőlapokon lehetőség volt a frissen látott élmény számokra átváltott értékelésére egy 1-5-ig terjedő skálán. A közönség lelkesedését mi sem mutatja jobban, hogy idén a korábbiaknál jóval több szavazat került az urnákba. A szavazás tisztaságát a fiatal cerberusi tekintetű szervezők-segédek garantálták, akik a zárógála előtt ad hoc szavazatszámláló bizottsággá alakulva csalták elő a közönség akaratát a sokezer papírfecniből. A tét nem volt csekély: a közönség kedveltjei közül az első három említést és vastapsot érdemelt a zárógálán, s a győztest ennek tetejébe közönségdíjjal is jutalmazták.

A korábbi gyakorlatnak megfelelően az alkotások most is szekciókba tömörültek. A világ film-termésének gyöngyszemei a tavalyinál szélesebb palettájáról kerültek kiválasztásra. Anime alkotások idén nem kaptak lehetőséget az oroszlámköröm-mutogatásra, arányaiban pedig maguk az élőszereplős távol-keleti filmek sem tömörültek blokkba, ám számbeli visszaszorulásuk közel sem jelent minőségi csorbát a szállított minőségen. Az új szekciók közül kétségkívül a Bűn mélységei és a Világkörüli út szekció mutatkozott a legígéretesebbnek a bennük szereplő filmek előzetes külföldi fogadtatása alapján, ám az eredeti stílusú filmek rajongói leginkább a Felnőttmesék szekcióban találhattak foguk alá valót.

Bár az összes filmet bőven kifejteni már csak terjedelmi okokból sem lehet, azért megkísérlünk átfutni a kategóriákon, pár szóban kitérve a legfigyelemreméltóbb alkotásokra. A bemutatást illik már csak azért is a Bűn Mélységei című szekcióval kezdenünk, mert a díjnyertes alkotást innen válogatták be a versenyfilmek közé. A filmtörténelem első Hullámtörők-díját egy orosz film vitte haza, Ilja Krzsanovszkij 4 című munkája, amit szerencsénkre még a fesztivál-győzelem hatására kelt hirtelen érdeklődés és műsallang előtt, az első sajtóvetítésen volt alkalmunk megtekinteni, és a vége főcímet átvészelő tucatnyi padlóra küldött sajtós társaságában tudakolhattuk a rendezőtől filmjének mibenlétét.

A "4" kőkemény modern művészfilm, az a fajta, amihez nem "jó szórakozást", hanem "tartalmas időtöltést" szokás kívánni bevezetőként. Az orosz gyűlölt-kitagadott fenegyerek, Vladimir Szorokin novelláinak montázsából került mozgóképes adaptáció atipikus darab, lesből támadó szimbólum-amőba, amely a befogadóképes nézőnek kétségtelenül egyedi és megismételhetetlen élményt nyújt. A narratív koncepcióban elkezdett mozi erősen két részre tagozódik: félúton meggondolja magát és átmegy a leállósávba, közönséget a végére már csak impulzusokkal ingerli. A rendező kérdésünkre elmondta, hogy a filmjében felépített hatásosra tervezett, de összefüggéseiben ködös szimbólumrendszer mögé nem kívánt konkrét tartalmakat szögezni, a 4-et olyanra konstruálta, hogy azt mindenki másként élhesse meg.


Klikk a képekre a nagyobb változathoz
A bűn mélységei szekció másik, s talán legerősebb darabja a közönség kitüntetett "szimpátáját" is élvező A bosszú aszonya, melyet Park Chan-Wook rendező bosszútrilógiájának befejező darabjaként tartanak számon. A bosszú dél-koreai újradefiniálásának fenegyereke alig tart karrierje derekán, máris előtte és stílusbravúrjai előtt hever az egész világ. Az Oldboy Cannes-i győzelme után ugyan megnövekedtek az elvárások, azonban a rendezőt ez egy csöppet sem zavarta abban, hogy a Bosszú asszonyában megint valami egyedi koktélt keverjen ki nekünk. Ezt a munkáját erős stilizáltság és zenére komponált képsorok jellemzik, amelyekből most sem hiányzik az éjfekete humor és a perverz élvezettel használt naturalizmus.


Klikk a képekre a nagyobb változathoz
Az európai futball-hulliganizmus amerikai értelmezésére furcsa így autentikus szemmel, talán ez lehetett az oka a közönség nagy érdeklődésének az Elijah Wood főszereplésévek előadott Huligánok című munka iránt. A sztori egy Harvardról kicsapott végzős történetét meséli el, aki apja haragja elől Angliába utazik testvéréhez, s ott az egyik legkeményebb futball-galeri tagja lesz. A kissé hiteltelenül összetákolt történet egy korrekt-középszerű szkripttel torkollik a végkifejletbe. Ki tudja miért, a közönség az angol-amerikai koprodukciót a közönségdíjért folytatott versenyben a dobogó harmadik helyére szavazta.