Az Intel az AMD perének leszűkítését kéri

Az Intel az AMD perének leszűkítését kéri

2006. május 6. 19:44, Szombat
A nagyobbik gyártó arra törekszik, hogy az amerikai bíróság hagyja ki a perből a külföldi tevékenységeket. A cég eközben leszállította 65 nanométeres Pentium D chipjét és bemutatta új olcsó laptopját.

A Cnet értesülése szerint a processzorgyártó a hét közepén nyújtotta be kérelmét, amelyben a per fókuszának leszűkítését kéri. Érvelésük szerint kérdéses, hogy az ügyben eljáró amerikai bíróság mennyiben illetékes olyan kérdésekben, amelyek egyéb kontinensen zajló tevékenységekre vonatkoznak. Azt szeretnék elérni, hogy a perből hagyják ki a külföldi lépéseket, vádakat és vizsgálatokat.

Az Intel arra alapozza kérdését, hogy az AMD processzorainak jelentős része Németországban (Drezdában) készül és különböző ázsiai országokban talál gazdára. Ezeknél pedig nem járhat el az amerikai bíróság, hiszen - szerintük - egészen más lapra tartozik, hogy egyes országokban mi is történt az elmúlt időszakban. A vállalat szóvivője szerint amennyiben a bíróság helyet ad a kérelemnek, akkor nem kellene felkészülniük az egyébként szükségtelen részletekre. Ez egyben azt is jelentené, hogy az AMD nem hozhatná szóba a külföldön végrehajtott vizsgálatokat, nem hivatkozhatna azok eredményeire. Emlékezhetünk arra, hogy az elmúlt hónapokban, években Európában, Japánban is történtek fejlemények az ügyben.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!
Intel Eduwise laptop

Eközben az Intel szép csendben piacra dobta a Pentium D 960-at, amely 3,6 GHz-en üzemel, és már az új 65 nanométeres gyártástechnológiával készül. Ez a sorozat utolsó példánya, hiszen nemsokára jönnek a Conroe magos chipek, amelyek a gyártó állítása szerint 40 százalékkal hatékonyabbak a jelenlegi családnál. A 960 az elődökhöz hasonlóan 800 MHz-es FSB-re támaszkodik, 2x2 MB gyorsítótárral érkezik és támogatja az Enhanced SpeedStep energiatakarékos technológiát és a virtualizációt.

A héten nem ez volt az egyetlen újdonság a vállalat részéről: a World Congress on Information Technology (WCIT) konferencián maga Paul Otellini mutatta be az Intel olcsó laptopját, amely az MIT százdolláros megoldása és az AMD PIC (Personal Internet Communicator) ellenében készült el. A vezérigazgató nem is mulasztotta el, hogy belerúgjon egyet a riválisokba: szerinte ez valóban teljes megoldás, és nem kellett feláldozni egyetlen funkciót sem azért, hogy működő és tartós megoldást hozzanak létre. A laptopot - amely Windows XP-vel és Wi-Fi támogatással érkezik - elsősorban diákoknak szánják, de első lépésként 300 ezer mexikói tanárnak szállítanak belőle.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások