Az Apple olcsó mozifilmeket szeretne az iTuneson

Az Apple olcsó mozifilmeket szeretne az iTuneson

2006. június 20. 17:48, Kedd
A vállalat jelenleg is tárgyalásokat folytat a nagyobb hollywoodi stúdiókkal az iTunes mozifilmekkel történő kibővítéséről. Az árak jelentik a legnagyobb gondot, az Apple ugyanis itt is egységes díjat akar.

A Variety arról számolt be, hogy az Apple - Steve Jobs vezetésével - igyekszik megállapodásra jutni a filmstúdiókkal a letöltő szolgáltatás kibővítéséről. A zenei albumok és televíziós műsorok után a mozifilmek következnének, de csak akkor, ha minden részletet illetően sikerül közös nevezőre jutniuk. Az ár egyelőre problémát jelent, Hollywood ugyanis elutasította az Apple vezérének javaslatát.

Jobs a mozifilmeknél is teljesen egységes, mégpedig 9,99 dolláros árat képzelt el, ami azt jelentené, hogy a felhasználók alig valamivel több mint kétezer forintért bármely mozifilmet letölthetnének. Ez persze a filmstúdióknak nem elfogadható megoldás, ők szeretnének különbséget tenni az egyértelműen népszerűbb, és kevésbé keresett alkotások között. "Nem kerülhetünk olyan helyzetbe, amelyben nem különíthetjük el árban a legnépszerűbb tartalmakat" - fogalmazta meg Hollywood álláspontját az egyik vezető. Az is igaz, hogy az Apple ezzel eddigi gyakorlatát szeretné követni, hiszen a zeneszámokért egységesen 99 centet, a tévéműsorokért és videoklipekért pedig 1,99 dollárt kérnek a letöltőktől.

A mozifilmek megjelenésének híre már februárban felröppent, akkor közvetlenül azután, hogy az Apple az iTunes egymilliárdos mérföldkövének elérését ünnepelte. A jól értesültek gyorsan kiemelték, hogy a vállalat eddig meglehetősen jól titkolta újdonságait, és mindig képes volt kirukkolni valamilyen váratlan meglepetéssel. A helyzet javulni látszik, hiszen a filmstúdiókra az elmúlt hónapokban a növekvő érdeklődés volt a jellemző, ahogy egymás után jelezték együttműködési szándékukat a különböző letöltő szolgáltatásokkal kapcsolatban. Ilyen például a Movielink, amelynek többek között öt stúdió is résztulajdonosa, illetve a CinemaNow, amelynek kibővítéséről szintén folytak tárgyalások.

Egyelőre sem az Apple, sem a hírbe hozott stúdiók nem voltak hajlandók nyilatkozni az ügyben. Az új szolgáltatás az év végére indulna be - a név kétségkívül húzóerő lenne, ám még semmi sem biztos.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások