2006. október 27. 10:41, Péntek
Az Európai Unió Tanácsa döntése szerint az amerikai hivatalok a jövőben minden eddiginél szorosabban együttműködhetnek az Eurojust nevű európai bűnüldözési szervezettel.
Az
Európai Unió Tanácsa tegnap jutott dűlőre a kérdésben. A döntés értelmében az amerikai nyomozóhatóságok, ügyészségek és más igazságügyi szervek ezentúl az európai társzervezetek gyakorlatilag minden iratába
betekinthetnek majd. Ráadásul az amerikai hatóságok képviselői - amennyiben fontosnak tartják - ezentúl részt vehetnek mind az
Eurojust, mind az európai ügyészségek munkaértekezletein is. A szakemberek szerint mindez elsősorban a terrorizmus elleni harcot könnyítheti majd meg a jövőben.
Mint ismeretes, az amerikai és az európai szervezetek közötti együttműködés közel sem volt ennyire zökkenőmentes. Korábban komoly vitát váltott ki, hogy az európai légitársaságok kötelesek megosztani a légiutasok adatait az amerikai szervekkel. Az amerikai hivatalok legalább 72 órával a légijáratok indulása előtt belenézhetnek az utaslistákba és a kért adatokba, akár úgy is, hogy nincs konkrét terroristacselekménnyel kapcsolatos gyanú. Ebben a kérdésben patthelyzet alakult ki, de felmerült, hogy az Európai Unió is
létrehozna egy légiutas-adatbázist. Ezenkívül a belgiumi SWIFT pénzügyi központban folyó amerikai adatszerzés is
borzolta a kedélyeket.
Legutóbb pedig a hét elején rendezett
adatvédelmi konferencián szólalt fel több szakember, akik mindannyian aggályosnak tartották, hogy külföldi államok hivatalai betekinthetnek az európai állampolgárokról készített iratokba.
Peter Schaar német adatvédelmi biztos, az európai adatvédelmi biztosok úgynevezett
Artikel-29 csoportjának vezetője szerint nem az információcsere ad okot aggodalmakra, hanem az, hogy gyakran lehetetlen tudni, ki vagy kik nézhetnek bele az információkba és nem látják biztosítottnak az európai állampolgárok személyes adatainak védelmét.
Peter Hustinx európai uniós adatvédelmi biztos szerint pedig nagyon könnyen létrejöhet egy megfigyelésekre épülő, magyarán spiclitársadalom, hogy ha az Európai Unió továbbra is eleget akar tenni az Egyesült Államok ilyen irányú kéréseinek. Ez egy olyan ingoványos terület, ahol sok a kettősség, a jogbizonytalanság, éppen ezért fontos az adatvédelem.