Öt új GeForce érkezhet

Öt új GeForce érkezhet

2006. november 14. 10:10, Kedd
Az nVidia hivatalos meghajtó szoftverének legújabb verziójában öt, eddig nem említett grafikus chip bukkan fel, amiből szakértők arra következtetnek, hogy hamarosan jócskán kibővülhet a 8000-es sorozat.

A szemfüles felhasználók a ForceWare 96.94-es verziójában fedezték fel az ismeretlen jelölésű chipeket, amelyek nevük alapján a vadonatúj G80 módosított változatai. Ez már csak azért is érdekes, mert a 8000-es sorozatból eddig mindössze két példány jelent meg, azok is a csúcskategóriát hivatottak meghódítani. Sokan találgatják, hogy az nVidia milyen fejlesztésekkel kívánja majd lefelé bővíteni a családot, reménykedve egy 6600, illetve 7600 GT-hez hasonlóan jól sikerülő jövevény érkezésében.

A hivatalos meghajtóban öt új elnevezés bukkant fel a már korábban bejelentett és megismert GeForce 8800 GTS és GTX mellett. Ezek sorrendben a G80-200, a G80-400, a G80-600, a G80-850 és a G80-875, amelyek tehát mind a vállalat új fejlesztésén alapulnak. Azt egyelőre nem tudni, hogy az eltérő jelölések pontosan milyen változtatásokat takarnak, itt minden bizonnyal az órajelekben és a feldolgozóegységek számában mutatkoznak majd eltérések, ahogy azt megszokhattuk. Az időpont is kérdéses, hiszen nemrég még olyan jelentések kerültek fel a világhálóra, miszerint a közeljövőben mindössze egyetlen új változat jelenik meg, az is 2007 februárjában.

Az mindenesetre biztos, hogy az nVidia ismét feladta a leckét vetélytársának, hiszen a 8800 igazán jól sikerült. A zászlóshajó szerepét felvállaló 8800 GTX teljesítményben messze maga mögött hagyja az eddigi első helyen álló 7950 GX2-t is, csaknem dupla eredményt szállítva a tesztek legtöbbjében. Más kérdés, hogy a fogyasztás ismételten emelkedett, 450 wattos táp nélkül nem is nagyon merhetünk nekivágni a komolyabb használatnak. Hasonlóképpen riasztó lehet a kártya mérete is, amely hűtése révén dupla helyet igényel és jókora terjedelmével szinte eltakarja az alaplapot.

Kérdés, hogy a versenyben pillanatnyilag lemaradó ATI milyen válasszal készül. Nem kétséges, hogy nagyot kell alakítaniuk, ha tartani akarják a lépést a presztízskártyával.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások