LAN-parti kifejezetten szülőknek

LAN-parti kifejezetten szülőknek

2007. május 15. 17:06, Kedd
Németországban a szakemberek igyekeznek megismertetni a szülőkkel a számítógépes és konzolos játékokat, hogy azok így megérthessék a csemetéiket.

Barbel Sander 41 éves bergeni családanya éppen nemrég lőtte le egyik ellenfelét a Counterstrike nevű játékban. A nő gyűlöli az erőszakot, azonban szeretné megérteni 13 éves Florian nevű fiát és ezért csatlakozott ahhoz a programhoz, amelyben Németországban először a szülőknek lehetőségük nyílik megérteni a számítógépes játékokat és a LAN-partikat. Celle városában összesen 120 felnőtt vett részt az első kifejezetten szülőknek megrendezett LAN-partin. A szervezők összesen 30 számítógépet kereken 400 méter kábellel kötöttek össze.

"Valójában taszítanak az erőszakos játékok. De kezdem megérteni Floriant. Játékosként gyorsan kell reagálnom és száz százalékosan koncentrálnom. Ez egy lenyűgöző kihívás" - összegezte első tapasztalatait Bärbel Sander.

Mint ismeretes, idén február közepén került a Bundesrat, vagyis a német parlament felsőháza elé az a bajor törvényjavaslat, ami szerint minden eddiginél szigorúbban járnának el az erőszakos játékok és filmek készítői, illetve terjesztői ellen. Az elképzelések szerint az eddigi legfeljebb 50 000 euró helyett immár maximum 500 000 eurós pénzbírsággal sújtanák a számítógépes játékok terjesztőit és kölcsönzőit. Ezenkívül betiltanának más (nem számítógépes) játékokat is, köztük például a Gotchát, a Laserdrome-ot és a Paintballt, ugyanis a bajor vezetők szerint ezek ugyanúgy erőszakosak és ezáltal károsak a gyerekekre nézve.

A cellei kezdeményezés azért érdekes, mert Németországban az elmúlt hónapokban ismét fellángolt a vita az erőszakos játékok betiltásáról, az elképzelést a hesseni, a türingiai, az alsó-szászországi és a bajor tartományi belügyminiszter is támogatta, miközben a játékfejlesztők az ország elhagyásával fenyegettek. "A városunk új utakon kívánt elindulni a felvilágosítás területén" - mondta Ulrich Siegmann, Celle város ifjúságvédelmi megbízottja, aki az első szülőknek kiírt LAN-parti ötletgazdája. Ulrich ráadásul részt vesz az alsó-szászországi családügyi minisztérium által támogatott úgynevezett szülői médiatréner képzésben is.

A cél, hogy a szülők megismerjék, hogy a csemetéik milyen játékokkal játszanak, ezáltal pedig megismerjék a gondolkozásukat is. "A számítógépes játékok szabadidős tevékenységek. Nincs bizonyíték arra, hogy egy konzolos vagy PC-s játék miatt vált volna egyetlen fiatal is ámokfutóvá. Ennek ellenére nem szabad alábecsülni ennek a lehetséges veszélyét, mint ahogy a függőség kialakulásának lehetőségét sem" - szögezte le Ulrich Siegmann.


A 40 éves bergeni Claudia Niemeyernek nem tetszik, hogy a 14 éves fia, Philip állandóan a számítógépe előtt ül. "Teljesen elszigeteli magát a környezetétől, elveszíti a realitásérzetét, valamint nem tiszteli az embereket és a halált sem. Ennek ellenére nem tudnám és nem is akarnám megtiltani neki a játékot, fontosabb, hogy felhívjam a figyelmét a valódi világra és hogy ne felejtse el a valódi dolgokat sem" - vélte az édesanya. Ulrich Walter szerint viszont a számítógépes játékok nagyon sok örömet okozhatnak. A 38 éves férfi gyakran ül le a két fiával játszani, de a feleségével is gyakran rendeznek virtuális röplabdamérkőzést. A családapa azonban szigorú, a fiai naponta csupán egyetlen órán át játszhatnak a számítógépükön.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások