Ismét célkeresztben az elektronikus szavazórendszerek

Ismét célkeresztben az elektronikus szavazórendszerek

2007. június 11. 21:38, Hétfő
Az elektronikus választási és szavazórendszerek, illetve alkalmazásukat az elmúlt években számos alkalommal támadták egyszerű szakemberek és professzorok egyaránt. A Chaos Computer Club nevű német szervezet ismét össztűz alá vette a berendezéseket és használatukat.

Tavaly március végén a 71 éves Joachim Wiesner kölni politológusprofesszor és a fia, Ulrich Wiesner nyújtott be egy beadványt, amelyben a 2005. szeptember 18-i német szövetségi választások végeredményének eltörlését kérik, mivel szerintük az elektronikus szavazórendszerekbe leadott kétmillió voks útját nem lehet nyomon követni. A két férfi véleményét osztotta Ulrich Karpen alkotmányjogász is. Írországban a kormány 2004-ben úgy döntött, a Nedap cég által szállított 7000 számítógépes rendszert mégsem állítja üzembe. A Dublini Városi Egyetem kutatói ugyanis kimutatták, hogy elegendő csupán két perc (!) a feltelepített szoftver eltávolítására és másik, manipulált program feltelepítésére.

A következő vaskos kritika a Wij vertrouwen stemcomputers niet (Nem bízunk a választási számítógépekben) nevet viselő csoport tagjainak akciója volt, amelynek során sikerült úgy módosítaniuk egy, a választásokon is bevetésre kerülő Nedap ES3B típusú számítógépes rendszert, hogy az meghamisította a szavazatszámlálás végeredményét. A számítógépes rendszerben lévő két EPROM-egység kicserélése két hasonló, de módosított EPROM-ra nem vett öt percnél több időt igénybe. A módosítást utólag senki sem vette észre.

A téma tehát úgy tűnik rendszeresen felbukkan és a Chaos Computer Club (CCC) által most nyilvánosságra hozott 55 oldalas, alapos tanulmány sem vett túl jó fényt az elektronikus választási rendszerekre. A szervezet jelentését a Német Alkotmánybíróság kérésére készítette el. A szakemberek a Nedap cég Németországban alkalmazott készülékeit vették górcső alá.


Az eredmények kiábrándítóak, és szögesen ellentétesek a német belügyminisztérium és a gyártó korábbi megbízhatóságot hangoztató kijelentéseivel. A készülékek a tesztek során nagyon könnyen manipulálhatók és támadhatók voltak és gyakorlatilag senki nem vette észre a csalásokat. Sem a hitelesítést végző Fizikai-Technikai Szövetségi Intézet, sem más eljárások nem mutatták ki a beavatkozásokat. A munkában részt vettek a Wij vertrouwen stemcomputers niet (Nem bízunk a választási számítógépekben) nevet viselő holland csoport tagjai is.

A jelentés szerint mind a telepített keretszoftver, mind a konfigurálást és kielemzést végző programok könnyen módosíthatók. Ugyanez igaz a hardverelemekre is, éppen ezért a CCC nem zárta ki annak lehetőségét, hogy történhettek csalások a 2005. évi német parlamenti választásokon. A szervezet megállapította, hogy nemcsak a Nedap készülékei, de egyetlen más elektronikus szavazórendszer sem képes a manipulációk kivédésére, ráadásul a választók sem lehetnek biztosak abban, hogy a voksaikat az kapja, akire leadták őket. Éppen ezért a Chaos Computer Club az elektronikus szavazások felfüggesztését kérte.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások