Készül a 24 magyar verziója

Készül a 24 magyar verziója

2007. június 18. 20:04, Hétfő
Hogy mi lesz a címe, még nem tudni, hiszen egymástól eltérő információk láttak napvilágot az M1 nagyszabású új sorozatáról, de Stohl András szerint a széria leginkább a 24-hez fog hasonlítani.

A MoziPlussz pár hónapja Tűzvonalban címmel hivatkozott az új sorozatra, Stohl András egy minap adott interjújában Éjszakai őrjáratot említett címként, de egy biztos, hogy a Nemzeti Színház legfoglalkoztatottabb színésze lesz az egyik főszereplője a Magyar Televízió új krimi-akciósorozatának, mely július 3-tól forog. A színész elmondása szerint egy főrendőrt, egy volt kommandóst fog játszani, s az egész "...olyasmi lesz, mint az amerikai sorozat, a 24. De ez magyar történet, magyar helyszíneken, magyar színészekkel."

A hírek szerint a sorozatban további Nemzeti Színházasok is szerepelnek, játszik majd benne Hollósi Frigyes, Jordán Tamás és Trokán Péter. A sorozat "főírója" Fonyódi Tibor lesz, aki idehaza Harrison Fawcett álnéven jelentette meg eddig műveit. A FilmArt Filmstúdió és a Magyar Televízió közös produkciója várhatóan ősztől kerül képernyőre.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások