Válságban van a Wikipédia?

Válságban van a Wikipédia?

2007. október 18. 14:01, Csütörtök
Krízisben van a népszerű online lexikon, kevés az új felhasználó, csökken a látogatottság, állítja egy tanulmányra hivatkozva Robert Rohde, más Wikipédia szerkesztők ugyanakkor kétségbe vonják ezt.

Rohde egy tanulmányra hivatkozott, amely szerint a Wikipédia angol nyelvű változatát olvasók száma először csökkent 2001 januárja óta és számos korábbi szerző is hátat fordított a lexikon szerkesztőcsapatának. Rohde - aki maga is a lap egyik szerkesztője - úgy véli, hogy ugyan az idei esztendőben még naponta közel 10 000-en regisztráltatták magukat az oldalon, azonban ez a folyamat megállt, sőt megfordult, és a látogatószám csökkenése mára elérte a 33 százalékot.

A válság egyik lehetséges oka, hogy rendkívül fagyossá vált a légkör a szerkesztőcsapat tagjai között és a helyzetet jelentősen súlyosbították az elmúlt hónapokban új erőre kapott, a lexikonban megjelent írások tartalmát és színvonalát egyaránt bíráló kritikák is. Emellett komoly feszültséget okozott, hogy sok adminisztrátor számos, az olvasók szerint jó anyagot törölt ki arra hivatkozva, hogy a szövegek nem megfelelő minőségűek.


"Tudomásom szerint sokan, ide értve néhány szerkesztőt is, eléggé kétkedve fogadták ennek a tanulmánynak a megállapításait. A mi esetünkben sem merült fel a látogatószám csökkenése, bár tény, a legutolsó, májusi mérések óta nem nőtt a német Wikipédia-oldalt felkeresők száma" - reagált Rohde bejelentésére Arne Klempert, a Wikimedia Németország vezetője.

A Wikipedia német honlapja márciusban kereken 1000 szerzővel büszkélkedhetett, akik havonta egyenként több mint 100 új anyaggal egészítették ki a meglévő gyűjteményt. Ezek között 8000 olyan szerző is volt, akik havonta több mint 5 írást adtak le. Az adminisztrátorok működését azonban Németországban is sok kritika érte, mondván túl gyorsan kitöröltek vagy "nem fontosnak" minősítettek cikkeket, ráadásul az intézkedések többsége nem is volt indokolt.

"A probléma gyökerét abban látom, hogy két csoport van amelyek állandóan szembe kerülnek egymással, és ez feszültséget okoz. Az egyik minden létező tudást szeretne összegyűjteni és megjelentetni az oldalon, a másik nem erre, hanem kizárólag az ellenőrzött, minőségi anyagok közlésére törekszik" - mondta Arne Klempert.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások