Továbbra is fenntartásokkal kezelik a Vistát

Továbbra is fenntartásokkal kezelik a Vistát

2007. november 26. 16:40, Hétfő
A Microsoft karácsonnyal kapcsolatos reményei ellenére továbbra is óvatosak a vállalatok és a felhasználók, ha a Vistáról van szó, a szoftvercégnek azonban nem a Linux terjedésétől kell leginkább tartania.

Az elmúlt napokban mind a vállalatok által használt asztali PC-k, mind pedig az otthoni felhasználók, az összes internetező vonatkozásában megvizsgálták a Vista operációs rendszer elterjedtségét. A két felmérés megerősítette azt a korábbi megfigyelést, miszerint a legújabb Windows lassabban terjed a vártnál és a közeljövőben nem is várható a gyors fellendülés. Az érdeklődők kivárnak, illetve alternatívák után néznek.

A céges illetékesek mintegy 90 százalékának továbbra is fenntartásai vannak és mintegy felük még semmilyen módon nem lépett kapcsolatba az operációs rendszerrel. 44 százalékuk a Mac OS és a Linux felé kacsingat, bár azt a szakértők kiemelik, hogy nagyon kevés helyen jön komolyan szóba a Microsoft kiváltása valamilyen Linux disztribúcióval. A szoftvercég fő félelme tehát nem a Linux kell hogy legyen, hanem a Vista magas hardverkövetelményei, illetve kompatibilitása. Többek szerint Redmond pocsék munkát végzett, amikor azzal csábítgatta a felhasználókat, hogy a kompatibilitást biztosították.


A Linux esetében kihangsúlyozzák, hogy a népszerű internetes weboldalak látogatói körében alig 1 százalékos a részesedése, ami azt jelenti, hogy 15 éves asztali múlttal kevesebbet ért el, mint a Vista egyetlen év alatt. Szeptemberben utóbbi aránya majdnem elérte a 8 százalékot, ami ugyan elmarad a szoftvercég várakozásától, ám rossz eredménynek nem lehet nevezni.

Szakértők szerint ennél sokkal fontosabb, hogy maga az asztali piac is átalakulóban van, már ami annak szerepét és jelentőségét illeti. Példaként említik az Asus Eee PC-t, amelynek alacsony ára miatt a Windows költségei minden eddiginél magasabbnak tűnnek, így kézenfekvőnek tűnik valamilyen ingyenes alternatíva választása. Hasonló megoldás a Everex Green gPC TC2502, amely gyakorlatilag egy webalapú rendszer, GNU/Linux-ra építkezve. Ezekkel a készülékkel egy teljesen új piaci szegmens alakulhat ki, amely a költségek leszorítására helyezi a hangsúlyt - itt a Windowsnak értelemszerűen kisebb esélye van.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások