PC-játék memoár 2007

PC-játék memoár 2007

2007. december 28. 20:36, Péntek


Újabb szezont tudhatunk magunk mögött, PC-játékok szempontjából ráadásul egy nagyon erős szezont. Ősszel szinte minden játékos úgy izgult valamely kedvencének megjelenése előtt, mint szűzlány az első randin. Az eredmény persze vegyesebb lett az elképzeltnél, de lássuk miből éltünk 2007-ben.

FPS bestiák

Idén egyetlen egy célkereszt-huszár sem panaszkodhatott, hiszen ha másból nem, shooterekből annyi nagyágyú dörrent el, talán mint még soha egy évad alatt. Az első komoly darab tavasszal a S.T.A.L.K.E.R. - Shadow of Chernobyl volt, mely grafikailag is emelt a lécen a korábbi évekhez képest - ez többnyire nem technológia, hanem inkább hangulat alapú gyönyör volt. Az eleinte erősen bugos játékra akkoriban sokan nehezteltek a gépigénye miatt, ami jogos is, hiszen a maximum beállítások eléréséhez inkább az idei karácsony gépei ideálisak, viszont a mesterséges intelligencia rendhagyó megoldásai kárpótolhattak mindenért. Az FPS műfajban kuriózum számba menő RPG-re hajazó küldetésrendszer mellett az élethű megoldások, fegyverek, időjárás és a kőkemény poszt-atom szocreál dobta a hangulatot. Sokan évek óta várták, sokan minden befejezést végigjátszottak vele, így messze nem jogos a rosszallás a játék ellen.
Ennyire szerettük:

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Szintén év eleji eresztés a Call of Cthulhu, ami - Lovecraft érdemeinek elismerése mellett - nálam az év leghülyébb nevű játéka díjra mindenképp jó, de emellett még egy kategóriában jeleskedett, így kerülve be ebbe a megemlékezésbe. A nagyon sötét horrortörténet hajlamos magával szippantani az embert, ritkán érzett remegés és adrenalin töltött el egy-egy sötét sarkon, mikor a fények egy pillanatra kihunytak. A zombivárosbéli kalandok ellehetetlenítettek néhány éjszakát, megjelenésében ugyanakkor már nem felelt meg a kor kívánalmainak. Azok, akik szerint nem a ruha teszi a játékot, azok bizonyára ezt hajlamosak elfelejteni. A játékidő bőven lehetett volna hosszabb, alig valamivel ugrotta meg egy átlag FPS 10 óráját.
Ennyire szerettük:

Az előző század fantáziavilágába csöppenve egy elképzelt víz alatti elit város eltorzult világába csöppentünk bele ősszel, ami néhol gyönyörködtető jeleneteit borzongással váltogatva hódította meg sokak szívét. A Bioshock , ha nem is lett az év játéka, emléke bizonyára nem fog elhomályosodni. Grafikai megoldásai korrektek, az első olyan játék, ahol már a DX 10-es kártyákat is komolyabban próbálgathattuk, igaz szinte nagyítóval kellett keresni a különbségeket. A legnagyobb hiányossága az újrajátszhatóság viszonylagos hiánya. Előnye viszont, hogy a szokásos fegyverarzenál génmutációs képességekkel bővült ki, melyeket a fegyverekkel kombinálva viszonylag változatos módokon apríthattuk az ellenfeleket. Személy szerint a kedvencem a vízben tapicskoló zombik árammal csiklandozása volt, de a Big Daddy és Little Sister kombinációkról is mindenkinek lehet egy kedves története.
Ennyire szerettük:

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Az év egyik legmegosztóbb FPS játéka is lehetne az egyesek szerint techdemo szintet megütő, mások szerint viszont innovatív játékélmény és varázslatos tájak 2in1. A Crysis képes megizzasztani nagy felbontásban és max grafikán a hírhedt 8800GTX-et is ha kell, ugyanakkor némi kompromisszumot kötve, leginkább a poszt-effektek terén az átlagos játékgéppel rendelkezők is nyugodtan játszhatták. További optimalizáció nem várható, modok, pályák és egyéb extrák viszont igen. Folytatás bizonyára lesz, de legalább egy kiegészítő, ami rá is fér a 10 órás játékidő mellett. A játék legnagyobb erénye a fotorealisztikushoz közelítő képi világ (tájak szintjén), a minden eddiginél részletesebb dzsungelnövényzet, az izgő-mozgó mikrovilág, ahol a katonák igyekeznek egymásra figyelve multi-AI-ként viselkedve megnehezíteni a játékos dolgát. Kellemes kombókra ad lehetőséget a nanoruha, aminek segítségével mindenki saját vérmérsékletének megfelelően haladhat előre a történetben, ha akar fától-bokorig futva fejlövéseket osztva, vagy akár lopakodva és csendesen leszedálva egy komolyabb őrjáratot is akár. Javaslom azok, akik idén még nem ruháztak be komolyabb vasba, jövőre is vessenek egy pillantást a játékra az új gépükkel, megéri. Bónusz infóként elárulhatom, hogy idén fej-fej melletti eredménnyel a Stalker és a Crysis érdekelte a legtöbb olvasót nálunk a játékok közül.
Ennyire szerettük:

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A másik közönségkedvenc, a második világháborús érából kilépő etalon sorozat negyedik része, a Call of Duty 4: Modern Warefare . A Stalker mellett ezzel a játékkal kapcsolatban hangzik el legtöbbször a valósághűség kifejezés, ami főként abból fakad, hogy a XXI. századi katonai akció minden filmes jelenete meglelhető a játékban, amit mi földi halandók képesek vagyunk elképzelni egy anti-terrorista rajtaütésről, azt ez a program tudja. A grafika annak ellenére, hogy szép, nem törekszik a rekord részletességre, hanem inkább a gyors futást helyezi előtérbe. A script AI-val igen meggyőzően operáló egyéni küldetéssorozat mellett ez inkább a multi részben lesz fontos. Az idei FPS-ek közül ha győztest kell hirdetni, akkor én azért tenném le a COD4 mellett a voksom, mert a príma egyjátékos mód mellett az örökkévalóságig lehet ütni multiban, igaz az Unreal Tournament III-ról csak januárban beszélünk majd.
Ennyire szerettük:

Ami kimaradt: Unreal Tournament III, Kane&Lynch: Dead Men, Gears of War és a Timeshift. Mindnek itt lehetne a helye a sorban, de a dömping miatt sajnos nem maradt rájuk idő, a hiánypótlásra viszont ott a nyugodt és békés január. Az UT3 kőkemény multi, gyors tempóval, szép grafikával. A GoW a konzol fanoknak már ismerős szett, meglátjuk a PC rontott vagy javított-e rajta. A K&L annak ellenére, hogy ígéretes hangulat tulajdonosa, mégsem hozza az elvárt szinten, míg a Timeshift vadító akcióelemekkel kecsegtet pörgethető idővel.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások