Készülőben a következő Eee PC

Készülőben a következő Eee PC

2008. január 2. 15:51, Szerda
Az Asus rövid bejelentéséből kiderül, hogy a CES alatt az Intel és a Sprint cégekkel közösen dolgoznak a következő Eee PC-n, amely nagyobb kijelzővel, WiMAX-támogatással és megújult belsővel érkezik.

A cég honlapján semmit nem árulnak el a gép részleteiről, mindössze annyit tudhatunk meg, hogy a jövő hétfőn induló CES-kiállítás alatt a három vállalat közösen mutatja be a következő generációs fejlesztést, valamint annak fontos újításait. Több forrás ebből arra következtet, hogy a készülék támogatja majd a technológia legfrissebb változatát, mások pedig arról számoltak be, hogy milyen egyéb fontos technikai részletekre számíthatunk.

Példaként említhető a kínai Commercial Times, amely saját forrásra |hivatkozva lerántja a leplet az újításokról. Elsőként a nagyobb kijelzőt említik, aminek sokan örülhetnek, hiszen a céget sok kritika érte a jelenlegi, mindössze 7 hüvelykes példányok miatt. Ezt állítólag az új készülékeken egy 8,9 hüvelykes változat váltja majd fel, amely az eddig elérhető 800x480-as widescreen felbontást 1024x600-ra növeli. Az új panelek ára is növekszik, 40 dollár helyett 55-60 dollárra saccolják a költséget, ez azonban nem jelent majd számottevő növekedést a kereskedelmi árat illetően.


A másik fontos tudnivaló a belső megújulása, itt ugyanis a hírek szerint az Intel Menlow UMPC-platformját használják fel. Ez többek között egy vadonatúj, alacsony fogyasztású processzort is jelent, amely a jelenlegi, 90 nanométeren készülő és 900 MHz-es órajelen futó Celeron M chipet váltaná fel. Ehelyett egy 45 nanométeres Silverthorne processzort kapunk, amelynek fogyasztási mutatói a cég szerint akár tízszer kedvezőbbek lehetnek, vagyis jelentős csökkenésre számíthatunk. Az új készülék mellett várhatóan megjelenik a rendezvényen a Windows XP-vel szállított változat is, kiegészítve a jelenleg kapható négy típust (2G Surf, 4G Surf, 4G és 8G).

A jövő héten tehát kiderül, hogy az Asus pontosan mivel készült az idei évre. Egy ilyen készülékkel jó esélyeik lesznek a tervezett 3,8 milliós példányszám elérésére.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások