2008. március 4. 01:33, Kedd
Az USA most jól beszólt az USA-nak, mi pedig röhögünk rajtuk. Remek szatíra egy olyan színészi alakítással, melyet egyhamar nem feledünk.
Ez az átka az Oscar-szezonnak. Amerikában november-decemberben jönnek ki a díjra ácsingózó filmek, amikor még sok gyerek és egyéb kommersz film is akad, nálunk viszont az év eleji pangást akarják meglovagolni a díjesélyes filmekkel. Ennek az az el nem ítélhető hozadéka, hogy akárcsak tavaly, idén is azt veszi észre az olvasó, hogy a sok pozitív kritika közé csak alig-alig keveredik negatív. Ez persze nem baj, sőt, azonban nehogy valaki véletlenül téves következtetést vonjon le a hollywoodi filmek minőségét tekintve, hiszen látva az új filmek sajtóbemutatóit, sajnos jönni fog még kutyára dér, bármennyire is jó lenne csak remek filmeket látni.
A Charlie Wilson háborúja is egy tipikusan Oscarra tervezett film volt erős közönségvonzó erővel, azonban ezen erő megosztás miatt sajnos mindkét fronton kudarcot vallott: jelölést csak egyet kapott és az erősen amerikai téma ellenére az USA-ban sem aratott akkora sikert, melyre Tom Hanks neve predesztinálta volna. Bár a gyártó stúdiót minden bizonnyal nem érdekli, de ennek ellenére mégis öröm az ürömben, hogy hazánkban - nyilván a sztároknak köszönhetően - remekül nyitott az egyébként itthon kevéssé fogyasztott politikai szatíra műfajában brillírozó Charlie Wilson háborúja.
Az igaz történeten alapuló sztori az USA szovjetek elleni afganisztáni beavatkozásának politikai oldaláról szól és arról a hatalmas koppanásról, ami a válság befejeztével ide is elhallatszott. Charlie Wilson egyszerű kongresszusi képviselő, aki a korszellemnek megfelelően nőzik, kokózik és akiről úgy tartják, hogy a legtöbb, amit politikusi pályafutása alatt elért, hogy sikerült ötször újraválasztatnia magát. Charlie Wilsonnak szerencséje van, választókörzetének nincsenek igényei, így ő politikusként hol ide, hol oda szavaz, s éppen ezért úgy tartják róla, hogy ő az a képviselő, akinek a legtöbben lógnak egy szívességgel. Charlie Wilsonnak pedig a kevéssé hatékony amerikai beavatkozás böki a csőrét a szovjet-afgán háborúban, így úgy gondolja, hogy lép az ügyben.
Aki jártas a tévésorozatokban, az azonnal felszisszenhet az író neve láttán, hiszen Aaron Sorkin jegyzi a történetet, ami meg is előlegezi, hogy mit fogunk kapni: minden részletre kiterjedő képet a '80-as évek elejének amerikai politikájáról - és vitriolba mártott filmkockákat. Az elnök emberei és a Színfalak mögött című sorozatok sikeres írója a Charlie Wilson háborújában sem hazudtolja meg önmagát és lazán kigúnyolja az amerikai politikai viszonyokat. Egy olyan embert mutat be hősként, akinek aztán végképp semmi keresnivalója nem lenne a héroszok között. És teszi mindezt közben úgy, hogy a néző remekül szórakozik és felkacag az ironikus utalásokon és poénokon. (Az, hogy a politikusok fészkelődnek a nézőtéren, az egy dolog.)
És, ha már Sorkin, akkor nem lehet csodálkozni azon, hogy miközben a sokak által unalmasnak tartott politika a téma, mégis olyan briliáns jeleneteket sikerült összehozni, amelyek után a néző azon kapja magát, hogy nem is a saját, hanem a mellette ülő veszkócsizmás idegen tíz ujját nyalogatja. (Gus és Charlie első találkozása eszméletlen nagy, mint ahogy majdnem az összes jelenet, amelyben Gus szerepel.)
Természetesen muszáj szólnunk a szereplőkről. Tom Hanks, mint Charlie Wilson szokás szerint remek, azonban brillíroznia a karakternek köszönhetően mégis Philip Seymour Hoffmannak van lehetősége, mint ősprofi, full '80-as évekből szalajtott CIA-ügynök. Nyilván az Akadémiából mindenki azonnal utóbbihoz vágta volna az Oscart, csakhogy idén akadt egy Javier Bardem is. Julia Roberts-et a többség feledni fogja, pedig visszafogottan alakítja az amerikai politikára hatalmas befolyást gyakorló déli asszonyt (sajnos az ő és Hoffman eredeti hangja is odavész a szinkronban, utóbbié túlságosan is...), míg Amy Adams a Charlie Wilsonban sokkal bűbájosabb, mint a nemrég vetített Bűbájban.
A Charlie Wilson háborúja rém szórakoztató, remek filmélmény (élmény, igen, ez a jó szó). Nehogy elrettentsen valakit a politikai téma, ha kell, megemlítjük, hogy lövöldöznek is benne. Persze ha elfogulatlanul szemléljük, akkor elfogadhatjuk, hogy kimaradt az Oscar-szórásból: nem lesz belőle klasszikus, csak egy egyszerre könnyed és súlyos témákat taglaló mozifilm, mely néhol elveszik a részletekben, néhol viszont túlzottan lazán kezeli azokat. Aki a hosszas és talán kevésbé érdekes felvezetést át tudja szenvedni, az valószínűleg csatlakozni fog ezen véleményhez.
Remek humor, profi kikacsintások, aktuális áthallások és egy akkora Philip Seymour Hoffman, hogy azonnal visszasírjuk a 80-as éveket. És még mondja valaki, hogy nem az Egyesült Államok tudja legerősebben bírálni az Egyesült Államokat! Az meg, hogy Charlie Wilson pozitív vagy negatív hős, mára már kiderült.
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
![Klikk
ide!](https://media.sg.hu/kep/2008_03/charliethposzter.jpg)
Klikk a képre a nagyobb változathoz
|
|
Charlie Wilson háborúja (Charlie Wilson's War)
magyarul beszélő amerikai vígjáték, 105 perc, 2007
Rendező: Mike Nichols
Író: George Crile
Forgatókönyvíró: Aaron Sorkin
Zeneszerző: James Newton Howard
Operatőr: Stephen Goldblatt
Producer: Gary Goetzman, Tom Hanks
Tom Hanks (Charlie Wilson)
Julia Roberts (Joanne Herring)
Philip Seymour Hoffman (Gust Avrakotos)
Amy Adams (Bonnie)
Rachel Nichols (Suzanne)
Emily Blunt (Jane Liddle)
Shiri Appleby (Jailbait)
|