Jobban látnak az elektronikus szemek

Jobban látnak az elektronikus szemek

2008. november 6. 09:02, Csütörtök
A két-három év múlva elkészülő autók beépített szenzoraik segítségével jóval élesebben és pontosabban fognak látni, mint a sofőrök.

A leendő gépkocsikat egyaránt felszerelik majd hagyományos és éjjellátó kamerákkal, illetve szenzorokkal, valamint fedélzeti radarokkal. A kutatók úgy vélik, hogy a különböző felderítő modulok már készen állnak a feladatra, a legnagyobb feladatot az egységes rendszerré kovácsolásuk jelenti.

"Ezek a technológiák nem csak a vezetési kényelmet növelik, hanem lehetővé teszik a balesetek elkerülését vagy számuknak minimálisra csökkentését. Elméletileg a gyalogosok és az autósok közötti balesetek legalább 8 százaléka megelőzhető lenne. Ma azonban ez még közel sem valósulhat meg, hiszen a vezetőknek vagy egyfolytában a monitorokat kell figyelniük - és még ilyenkor is elvonhatja valami a figyelmüket -, vagy egyszerűen nem veszik észre a veszélyt" - jelentette ki Matthias Kühn, a Német Biztosítók Szövetségének munkatársa.


A közlekedési mérnökök elsősorban az infra berendezések képességeiben bíznak. Ezek a készülékek ugyanis jóval tovább látnak, mint az ember a fényszórók segítségével. A BMW jelenleg olyan vezetési segédrendszereken dolgozik, amelyek valódi asszisztensei lehetnek az autósoknak és amelyek automatikusan felismerik a közlekedési táblákat. Christian Discher, a program egyik fejlesztője már 250 000 tesztkilométert vezetett egy átalakított gépkocsival és úgy vélte, hogy a 7-es sorozatú BMW második generációját már nyugodtan fel lehetne szerelni az éjjellátó rendszerekkel.

"Ez az egység nem csak megmutatja, de akár maga is felismeri a közelben lévő járókelőket, ezáltal időben figyelmeztetheti a veszélyekre a vezetőt. Ehhez csupán egy nagy felbontású kamerára és egy képfelismerő szoftverre volt szükség. A rendszer érzékeli és különbséget tud tenni egy a járdán futó és a veszélyzónába érkező, például a járdáról lelépő személyek között. Előbbieket halványsárga színnel jelöli, utóbbiak esetén egy élénksárga figyelmeztetés jelenik meg a monitoron."


"Azonban az elektronikus szemek még ennél is többet látnak. Már hamarosan elérhető lesz mindenki számára a világ első, a közlekedési táblákat és jeleket olvasni tudó sorozatgyártott autója. A sebességkorlátozásoknak csak a kétharmada szerepel a navigációs rendszerek adatbázisában, nincsenek viszont benne az építkezések vagy az autópályák közlekedési jelei" - közölte a szakember.

Hasonló projekten dolgozik az Opel és a Mercedes is, így az optikai és elektronikus segítőkkel felszerelt gépjárművek akár már néhány éven belül legördülhetnek a futószalagokról.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások