Call of Duty: World at War

Kiadó: Activision
Fejlesztő: Treyarch
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Windows XP/Vista, Intel Pentium 4 3.0 GHz vagy AMD Athlon 64 3200+ vagy nagyobb processzor, 512 MB RAM (1 GB Vista esetében), 256 MB DirectX 9c, Shader model 3.0-ás videokártya (NVIDIA Geforce 6600 GT vagy ATi Radeon 1600 XT vagy ennél jobb), DVD-ROM meghajtó, 8 GB szabad hely a merevlemezen, DirectX 9c kompatibilis hangkártya
Ajánlott: 2 GHz-es kétmagos processzor (Intel Core 2 Duo vagy AMD Athlon 64 X2), 2 GB RAM, 512 MB-os DirectX 10 videokártya (NVIDIA Geforce 8/9-es sorozat vagy ATi Radeon HD 3000/4000-es sorozat)
Hasonló játékok: Medal of Honor: Airborne, Brothers in Arms: Hell's Highway
Kategória: FPS

A modern kori hadviselést követően a sorozat visszatért a második világháborúhoz. Ezúttal az amerikaiak részéről a Csendes-óceán a hadszíntér, az oroszok esetében pedig Sztálingrád ostromától Berlin elestéig vívhatjuk ki a győzelmet egy közönséges baka uniformisába bújva. A Treyarch csapatának feladták a leckét - a szinte tökéletes negyedik rész után valami újat kellett hozniuk a sorozatba, s közben tartaniuk kellett magukat a magas mércéhez is.

Nehéz új színt vinni az Activision világháborús sikersorozatába, pláne úgy, hogy a játék eredeti fejlesztője, az Infinity Ward tavaly több "Év játéka" címet is bezsebelt a Modern Warfare-rel. Ám a kiadó követte azt a módszert, hogy minden páratlan rész készítését egy másik stúdiónak adja ki, most nevezetesen a Treyarchnak. Persze a harmadik epizód harmatgyenge végeredményét tekintve kissé szokatlan egy újabb esély, többen a rosszallásukat fejezték ki a középszerű termékeket produkáló fejlesztők ellen, ám ők mindenkit megnyugtatnak: most jött el az ő idejük, s a World at War sokkal jobb lesz, mint eddigi referenciáik.

Tény, hogy a bejáratott játékmeneten nemigen kellett csiszolni, inkább a hangulati tényezők vesznek radikális fordulatot. Bizony, a Call of Duty életében megszűnt a vértelen csaták sora, az új rész a háború elállatiasodott, mocskos, túlélésre törekvő oldalát mutatja be, az alapvető emberi tisztesség figyelmen kívül hagyásával. Genfi egyezmény? Felejtsd el! Itt éppúgy természetes a hadifoglyok öncélú kínzása és kivégzése, mint az ellentétes oldalon a bevetett lángszórótól összeégett japán katonák lemészárlása. Ehhez még hozzájön a káromkodásokkal megtűzdelt katonai szleng, s rögtön tisztába lehetünk a játék elborzasztó témaválasztásával, és mindazzal, ami a történelemkönyvekből kimaradt.


Az egyszemélyes kampány két szálon fut, persze, most is csak a szövetségesek oldaláról kapcsolódhatunk be a küzdelmekbe. Az amerikaiak hadjárata a Csendes-óceáni szigetvilágba kalauzol el minket, egy "ütközetben eltűnt" státuszú, japán hadifogságba esett katona megszemélyesítésével. A bevezető képsorok eléggé reménytelen helyzetet vázolnak fel előttünk: megkötözve fekszünk egy rideg bambuszkunyhóban, közben bajtársunkat két marcona japán hallgatja ki. Nem is akárhogyan: a tiszt égő cigarettacsikkjét szemrebbenés nélkül nyomja el a szerencsétlen arcán és látva, hogy az nem törik meg, határozott mozdulattal vágja el a torkát.

Kétségünk sincs afelől, hogy ezek után mi következünk, ám utolsó pillanatban megérkezik a segítség társaink személyében. Éjszaka végigtörtetünk a túlerőben lévő, ám meglepett japánokkal teli partszakaszon, csónakkal elmenekülünk a mieinkhez, majd később következik a revans elöljárónk, a mogorva Roebuck őrmester szárnyai alatt.

A Treyarch is megalkotta a maga kis partraszállós jelenetét: a beékelődött ellenállást csak a tüzérségi támogatás töri meg, melynek következtében a sokkot kapott, összeégve tántorgó ellenség látványa egy ideig ugyan elgondolkoztatja a játékost, ám a ritmus nem tör meg egy percre sem - olykor már csak a keményebb jelenetekre válaszul adott rácsodálkozás az, ami miatt veszünk egy nagy levegőt. Senki ne higgye, hogy a vérengzés csupán öncélú. A készítők ügyesen ráveszik a játékost, hogy minduntalan a bosszúvágy éltesse, ami talán bejön a tengeren túli piacon, de mi itt, Kelet-Európában nem tudjuk annyira önfeledten befogadni az amcsi hazafiságot.


A változatosság gyönyörködtet: olykor bunkerokat gyújtunk rá az ellenségre, máskor a dzsungelban lopakodunk óvatosan, furfangos csapdákat kerülgetve. Természetesen a járművezetési részeket sem nélkülözték: az óceán felett egy bombázó gépágyújával oszthatjuk az áldást az ellenséges rombolókra, netán egy hadihajó légvédelmi ütegét irányítva tisztíthatjuk meg az eget a japán Zéróktól. Az ellenség gerillaszerű harcmodorát is sikerült visszaadnia a készítőknek: olykor bekattan a japánok agya és hangos banzai közepette, karabélyuk bajonettével hadonászva törekszenek a játékost ledöfni. Ez könnyedén sikerül is nekik, hiszen az átláthatatlan tűzharc közben hirtelen mellettünk teremhetnek és azon kapjuk magunkat, hogy ledöntöttek a lábunkról.

Ilyenkor sincs feltétlenül baj, ha kellően gyorsan lenyomjuk a V billentyűt, ilyenkor ugyanis késünket a delikvens nyakába döfve a közelharc a mi győzelmünket hozhatja. De hát ők a rejtőzködés igazi mesterei: fűben észrevétlenek és csak akkor vetődnek felénk, ha közel járunk hozzájuk. Alattomos módon néha a pálmafák levelei közül orvlövészkednek, így célszerű az eget is kémlelnünk. Ha viszont egyáltalán nincs hol elrejtőzniük, akkor megteszi az is, ha halottnak tettetik magukat: a meglepetés ereje garantált. A pályák között megtalálható átvezető jelenetek az éppen aktuális harci szituációról adnak képet, valódi filmfelvételek felhasználásával (melyek követik a kitaposott, komoly hangulatot, akasztások, árokba lövések bemutatásával), valamint hadműveleti térképek és adatok animálásával.