2008. december 12. 22:19, Péntek
Hivatalossá vált, hogy a jövőben jogdíjat kell fizetni Németországban a nyomtatók, a szkennerek és a fénymásolók után. A BITKOM szakmai szervezet és a szerzői jogi társaságok kompromisszumos megoldást kötött.
Az úgynevezett Reprogáfia Szerződés alapján - a korábban felmerülthöz képest - csökkentik ugyan a szkennerek, a faxok és a másolók után fizetendő jogdíjat, azonban a nyomtatókkal és a multifunkciós berendezésekkel kibővítik a jogdíjköteles termékek körét.
A hivatalos indoklás szerint ugyanis az utóbbi kategóriába tartozó termékek nemcsak nyomtatásra, hanem szkennelésre és másolásra is alkalmas.
"Azt szerettük volna, hogy a felhasználók érdekeit figyelembe véve alacsony tarifákról tudunk megállapodni. Ugyan ez nem feltétlenül sikerült, de úgy érzem, tudatosítani tudtuk a másik félben, hogy az informatikai termékek nagy részén csak nagyon ritkán másolnak a szerzői jog által védett anyagokat.
A szerzői jogi társaságok a nyomtatók és a multifunkciós készülékek esetében esetenként olyan mértékű díjat követeltek, amely meghaladta az eszközök árát.
Mindez azt jelenti, hogy a fogyasztóknak jövő év első felében számolniuk kell áremelkedéssel.
A megállapodás ellenére úgy gondoljuk, hogy a mostani szerzői jogi szabályozás további javításra szorul, mivel nem szabályozza például azt a kérdést " -
jelentette ki Uli Holdenried, a BITKOM elnökségi tagja.
A most elfogadott
táblázat alapján a jogdíjak a következőképpen alakulnak: szkennerek 12,50 euró; hőpapíros és tintasugaras faxok: 5 euró, lézerfaxok: 10 euró; tintasugaras nyomtatók: 5 euró; tintasugaras multifunkciós készülékek: 15 euró; lézernyomtató: 12,50 euró.
A tarifák a lézer multifunkciós készülékek és másolók esetében 14 oldal/perc teljesítményig 25 euró; 39 oldal/perc teljesítményig 50 euró és 40 oldal/perc teljesítménytől 87,50 euró.
A tárgyalások egyébként azután kezdődtek újra, hogy a Német Szövetségi Legfelsőbb Bíróság (BGH) idén júliusban
meghozott határozata értelmében a nyomtatógyártók akár utólag is kötelezhetők a jogdíjak befizetésére.
A jogdíjak miatti bekövetkezhető áremelkedést egyébként már tavaly ősszel
megjósolták a német szakemberek.