Interneten a Windows 7 első bétája

Interneten a Windows 7 első bétája

2009. január 1. 15:16, Csütörtök
A várakozásoknak megfelelően idő előtt kiszivárgott az új operációs rendszer első előzetese, amely a jelek szerint igen jól muzsikál a különböző asztali és mobil konfigurációkon. A nyílt béta január elején indul.

Egészen pontosan a Windows 7 32 bites változatának 7000-es sorozatszámmal ellátott verziója szivárgott ki, mégpedig egy kínai portál jóvoltából, amely elsőként közölte a béta képeit, majd pedig a felhasználók beszámolóit. Ezt követően nem kellett sokat várni az első torrentek felbukkanására, majd pedig a letöltési roham elindulására - kétség nem férhet hozzá, hogy nagy az érdeklődés a Vista utódja iránt.

A kizárólag belső használatra szánt verzió megjelenése némi zavart váltott ki, hiszen korábban arról esett szó, hogy a nyílt béta a 7004-es verzió lesz, közvetlenül a karácsonyt megelőző napokban pedig több más build képei is napvilágot láttak - nem lehetett tudni, hogy melyik valós, illetve egyszerű hamisítvány, nyilván mindkettőre bőven volt példa. A zavart csak fokozta, hogy a Windows 7 újonnan elindult hivatalos weboldalán eleinte egy közvetlen letöltést sejtető gomb volt látható, ezt pedig néhány órával később eltávolították, majd pedig lecserélték a meglévő szoftverek tárházára mutató hivatkozással, emberi mulasztásra hivatkozva.

A kezelőfelületen nyilván az új tálca a leginkább szembetűnő változás, amely talán túlságosan is a Mac OS X esetében használt Dock-ra hasonlít. Ez váltja le a megszokott tálcát és gyorsindítót, az egyes ikonok pedig elindítják, illetve előhozzák az adott alkalmazás ablakát, attól függően, hogy az jelenleg fut-e a rendszeren. A Vistán a jobb oldalon elhelyezkedő gadget-sávot felváltja az eszközök szabad elhelyezése, ezek ugyanis immár bárhol helyet kaphatnak az asztalon. A Libraries szekció saját személyes könyvtárainkat foglalja össze egy helyen, ez tulajdonképpen a My Music/My Videos/My Pictures/My Documents séma lecserélése, amelynek révén könnyen átirányíthatjuk a könyvtárak elérési útvonalát. A saját helyi hálózat kialakításával pedig gyorsan és egyszerűen oszthatjuk meg egymással (a hálózathoz csatlakozott számítógépeken) állományainkat.

A beszámolók szerint a 7000-es verzió nagyon is jól muzsikál, legfőbb előnye, hogy kevesebb memóriát igényel a Vistához képest (az első boot után 500-600 MB között áll meg a mutató, ellentétben az előd által elfogyasztott 700-900 MB-tal), maga a kezelőfelület és általában a használat pedig érezhetően gyorsabb. Az operációs rendszer általában véve jobbnak érződik, sokak szerint valójában a Windows 7 sikerült olyanra, mint amilyennek a Vistának kellett volna lennie a megjelenés pillanatában. Komoly fagyásokról, hibákról nem érkezett hír, az egyedüli gondot az jelenti, hogy egyes szoftveres meghajtók a Vista hiányára hivatkozva nem hajlandók feltelepülni - ezt azonban a kompatibilitási beállítások használatával gyorsan orvosolhatjuk.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások