Laptopjának lemásolására buzdít az OLPC

Laptopjának lemásolására buzdít az OLPC

2009. február 9. 15:27, Hétfő
Az alapítvány első embere szerint meg kell nyitniuk platformjukat a nagy cégek előtt, hogy azok végre a helyes ötleteket és megoldásokat vegyék át tőlük. Szívesen látná az XO-laptopokat a szegmens alapköveiként.

Nicholas Negroponte a napokban megrendezett TED 2009 konferencián beszélt elképzeléseiről, amelyek között az OLPC saját platformjának megnyitása is helyet kapott. Elmondása szerint ez azt jelentené, hogy a piacon bárki szabadon hozzáférhetne az XO-laptopok esetében alkalmazott megoldásokhoz, így a napjainkban gyorsan terjedő netbook készülékek között egyre több fejlesztés hasonlítana ezen masinákra.

Negroponte szerint ez elsősorban azért lenne jó húzás, mert a profitban érdekelt nagyvállalatok eddig nem a megfelelő ötleteket és fejlesztéseket másolták le róluk. Emlékeztetett arra, hogy ők álltak elő elsőként az olcsó készülékek piacra dobásának ötletével, amely végre lehetővé tenné a fejlődő országok fiatalságának bekapcsolódását a fejlett világ vérkeringésébe, a vállalatok azonban nem éppen az egyszerű kialakítást és az alacsony piaci árat szem előtt tartó részeket emelték át saját projektjeikbe. Ez azt eredményezte, hogy egyre másra jelentek meg a hagyományos, megszokott alkatrészekre épülő masinák, amelyek ráadásul a kereskedelmi ár terén is jócskán hagytak kívánnivalót.


A szakember most arra buzdítja a netbook megoldásokat fejlesztő és gyártó cégeket, hogy a jövőben tőlük vegyék át a megfelelő ötleteket és megvalósításokat. Az OLPC ennek érdekében egy teljesen nyílt dizájnnal áll majd elő a közeljövőben, ez pedig Negroponte reményei szerint azt eredményezheti, hogy 3-4 éven belül havi 5-6 millió ilyen készülék is napvilágot láthat majd - természetesen a megszólított gyártók üzemeiből. Az OLPC maga egyébként nehéz időszak elé néz, hiszen múlt hónapban jelentették be, hogy megszabadulnak munkatársaik felétől, az ottmaradók pedig csökkentett fizetéssel lesznek kénytelen megbarátkozni.

A Samsung eközben saját második netbookjának piacra dobására készül. Némi meglepetés, hogy a készülék nem az Intel Atom chipjére, hanem az új VIA Nanóra épül majd, amelyből utóbbi cég 150-200 ezer példányt szállít majd le csak ehhez a fejlesztéshez. A 12,1 hüvelykes kijelzővel ellátott NC20 netbook az első negyedévben jelenik majd meg.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások