Ghostbusters: The Video Game

Kiadó: Atari
Fejlesztő: Terminal Reality
Honlap

Platformok: PC, Xbox360, PS3, PS2, Wii
Rendszerkövetelmények:
Minimum: AMD Athlon64 X2 3800+ / Intel Core 2 Duo E4300, NVIDIA GeForce 8400 / ATI Radeon X1800 512 MB memóriával, 2 GB RAM, 9 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core 2 Duo E8400 AMD Athlon64 X2 5600+, ATI Radeon HD 4800 / NVIDIA GeForce GTX 260 512 MB memóriával, 4GB RAM
Hasonló játékok: -
Kategória: külsőnézetes akciójáték

A Ghostbusters: The Video Game eléggé megkésett ahhoz, hogy egy, a filmtől bezsongott rajongók lehúzására tett olcsó kísérletet lássunk benne, ezért a Szellemirtók-rajongók azonnal felkapták a fejüket a bejelentés hallatán, hiszen az ilyen megkésett adaptációk általában kifejezetten jóra szoktak sikerülni. Pozitív példaként gondoljunk csak a Chronicles of Riddick: Escape from Butchers Bay-re vagy az Alien vs. Predator-játékokra - bár ez utóbbi hasonlat kicsit csúsztatás, hiszen a játékok megjelenésekor a kritikán aluli Alien vs. Predator-filmek még nem léteztek.

A kiadásért felelős Sierrával egybeolvadt Activision azonban nem így látta a dolgot, és egy laza mozdulattal ajtót mutattak a fejlesztésért felelős Terminal Realitynek. A stúdió szerencsére nem maradt sokáig magára, az Atari ugyanis felkarolta a csapatot, akik így befejezhették a játékot. A program tehát megérkezett, lássuk, hogy megérte-e az Atarinak felvállalni a kiadását!


A történet 1991-ben kezdődik, amikor a Szellemirtók úgy döntenek, hogy ideje újabb taggal bővíteni a csapatot. Fel is veszik a sima arcú főszereplőt, akit a továbbiakban mi fogunk irányítani. Hősünkről ezenkívül nem is tudunk meg semmit: szótlan és névtelen (mint Peter Venkman megjegyzi az elején, nem kíváncsi a nevére, mert nem akar kötődni hozzá; arra az esetre, ha valami baleset történne). Ennek persze egyetlen célja az, hogy ne a már ismert karakterek valamelyikének bőrébe bújjunk, akiknek így szabadon kiteljesedhet a saját személyisége, a köréjük épített poénokkal együtt.

Újoncunk nem marad sokáig teendő nélkül, a közeli múzeum Gozer-kiállításán ugyanis elszabadul valami, aminek köszönhetően Slimer (Ragacs) kiszökik a cellájából, és visszaszökik a Sedgewick Hotelbe. A Szellemirtók követik, és kiderül, hogy a falánk kísértetnél jóval nagyobb gondokkal kell szembenézniük: a város megtelik szellemekkel és démonokkal, elszabadul a káosz, és ilyenkor természetesen elhangzik a "Who ya gonna call?... Ghostbusters!", azaz hőseinkre marad a rend helyreállítása.

A sztori meglehetősen erős, bár ez különösebben nem meglepő, ugyanis a fejlesztőknek sikerült összecsődíteniük a filmekért felelős stábot, akik változó lelkesedéssel (erről majd később) vetették bele magukat a feladatba. Hangjukat és arcukat adták a karaktereknek, és Dan Ayrkoyd és Harold Ramis felelősek a történetért, azaz elvárható volt a filmekéhez mérhető színvonal. Ennek ellenére van egy nagy hátránya: túlságosan nosztalgikusra vették az egészet, és szemet szúróan sok korábbi elemet használnak fel a filmek, különösen az első rész történetéből.


Először is a központi motívum újra Gozer (illetve egy őt követő szekta), visszatérünk a Sedgewick Hotelbe (itt volt a Szellemirtók első sikeres szellemirtása), a városi könyvtárba (itt találkoztak először szemtől-szemben egy szellemmel az egykori könyvtáros képében, akit egyébként ismét láthatunk, sőt!), újra felbukkan a Stay Puft Marshmallow Man, Ragacs újra összenyálkázza Venkmant stb. Még egészen apró poénokat is képesek voltak újra elsütni, ami azért hosszabb távon már zavart.

Hasonlóan felemás a helyzet a párbeszédek terén is: néha fél perccel előre lehet látni, hogy milyen kiszámítható irányba haladnak, néha pedig olyan elképesztően zseniálisak, hogy meg kellett állnom röhögni. Persze ezen sokat segít a szinkron is: Aykroydék még mindig ugyanolyan meggyőzőek a lökött tudósok szerepében, mint 25 évvel ezelőtt. Egyedül Bill Murray nem hozta az elvárt színvonalat: monoton hangon elmotyogott mondatok, a közepükön természetellenes szünetekkel. Szabályosan kínlódás volt őt hallgatni, bár a végére azért kicsit belejött, de még akkor is érezni lehetett, hogy csak a pénzes csekk miatt jelent meg.