Sértik a brit gyermekvédelmi törvényt a testszkennerek

Sértik a brit gyermekvédelmi törvényt a testszkennerek

2010. január 7. 20:14, Csütörtök
Nem várt problémával kell szembesülnie Nagy-Britanniában a különleges repülőtéri biztonsági berendezések bevezetését támogató kormánynak: a testszkenner sérti a gyermekpornográfia elleni törvényt.

Egy civil szervezet ugyanis bejelentette, hogy amennyiben a kabinet felszerelteti a testszkennereket, úgy ezzel a lépéssel megsérti a hatályos brit gyermekvédelmi, illetve gyermekpornográfia elleni törvényt. A jelenlegi jogszabály értelmében ugyanis 18 év alatti személyekről nem készíthető meztelen felvétel. Hiába takarnák ki az illetők nemi szerveit, az önmagában még nem elég - állította a szervezet. A brit kormány kénytelen volt elismerni, hogy jelenleg valóban jogsértő lenne a testszkennerek beüzemelése. A helyzet csak úgy oldható meg, ha módosítják a törvényt vagy ha elrendelik, hogy a 18 év alatti személyeket nem lehet átvilágítani és ezáltal a testükről nem készíthető meztelen kép.

A brit adatvédelmi szakemberek egyenesen odáig mentek, hogy kijelentették, hogy ezek a képek "olyan illetlen fotók lennének, amik virtuális sztriptíz-ellenőrzések során készülnének". Emellett fennáll a veszélye annak is, hogy esetleg az átvilágításon átesett prominens személyek meztelen fotói is kikerülnek a világhálóra. A brit közlekedési minisztérium közölte, hogy többek között éppen emiatt vizsgálják a potom 80 000 fontba kerülő készülékek alkalmazásának kérdését és arra csak azután kerülhet sor, ha világos lesz a jogi helyzet. A berendezések kezelőit mindenképpen továbbképzésre küldik és egy szigorú etikai kódexet dolgoznak ki.


Korábban csak úgy lehetett folytatni egy 12 hónapos manchesteri repülőtéri tesztüzemet, hogy a 18 év alatti légiutasokról nem készítettek felvételeket. Ezenkívül a polgárjogi csoportok követelték, hogy a kormány garantálja: a felvételek véletlenül sem kerülnek ki az internetre. Terri Dowty, az Action for Rights of Children munkatársa szerint a tervek súlyosan sértik az 1978-as brit gyermekvédelmi törvényt, ami kimondja: tilos gyermekekről illetlen képeket készíteni.

A manchesteri repülőtér egyik szóvivője a The Guardiannak úgy nyilatkozott, hogy tavaly december óta 500 önkéntesen végezték el a teszteket és minden visszajelzés pozitív volt. A meztelen fotókat minden esetben a biztonsági személyzet egyik tagja vizsgálja meg és az elkészültük után azonnal ki is törölte őket. Gordon Brown brit miniszterelnök vasárnap jelentette be, hogy a szigetországi repülőtereken fokozatosan vezetik be a testszkennereket. Az első légikikötő a londoni Heathrow lehet.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások