Jól fogy a Galaxy Tab, erősít az Apple

Jól fogy a Galaxy Tab, erősít az Apple

2010. november 24. 11:48, Szerda
A Samsung október óta világszerte 600 000 darabot adott el a Galaxy Tab Androidos tábla PC-jéből. A hírre egy új iPad-gyártó üzem beindításával reagált az Apple beszállítója.

A 7 colos kijelzővel rendelkező Galaxy Tabot szeptember elején mutatta be a dél-koreai gyártó és jelenleg már a világ 30 országában, Ázsiában, Amerikában és Európában egyaránt kapható. Az eszközből az októberi piacra dobása óta összesen 600 000 darab talált gazdára. 30 000 készüléket Dél-Koreában értékesítettek, pedig ott csak november 14 óta kapható az SK Telecom távközlési szolgáltató hálózatában.

A Korea Herald nevű újság tudósítása szerint Shin Jong-kyun, a Samsung mobil részlegének vezetője már szeptemberben úgy nyilatkozott, hogy az idei esztendő végéig sikerül elérni az 1 milliós eladási mérföldkövet. Ehhez nagyban hozzájárulhat az is, hogy a tábla PC ára folyamatosan csökken, a kezdeti 800 euró helyett már kevesebb, mint 650 euróért megvásárolható.


Balra az iPad, jobbra a Galaxy Tab

Bár az eladási számok még jócskán elmaradnak az Apple iPad hasonló adataitól, azért a Steve Jobs vezette amerikai társaságnak nem árt odafigyelnie dél-koreai riválisára. Az iPadből áprilisi piacra dobása óta világszerte körülbelül 7,5 milliót adtak el; kétmillió készülék az első 60 napban talált gazdára, míg 80 nap elteltével már sikerült átlépni a 3 milliós eladási határt. A 16 gigabájtos, csak WLAN-modult tartalmazó iPad-modellek ára 500 euró, míg a 64 gigabájtos, WLAN- és UMTS-modulokkal egyaránt rendelkező típusoké 800 euró.

A samsungos hírre azonnal reagált az Apple partnerének számító Foxconn, amely a DigiTimes értesülései szerint az egyik Chengduban található üzemét máris átállította az iPadek sorozatgyártására. Csak itt naponta 11 000 iPad készíthető. Kérdés persze, hogy önmagában a termelés fokozásával megállítható-e a Galaxy Tab térhódítása. A Samsung tábla PC-je ugyanis telefonfunkciókkal, integrált webkamerákkal és flash-támogatással rendelkezik és úgy tűnik, hogy e szolgáltatások bőven kárpótolják a felhasználókat az iPadénél kisebb kijelzőért.

Sikerével a Galaxy Tab lett a világ leggyakrabban Androidos tábla PC-je. A Samsung képviselői elmondták: egyes régiókban olyan nagy a kereslet az eszköz iránt, hogy komoly problémáik vannak az újabb szállítások biztosításával. Dél-Koreában jelenleg még nem kapható az iPad, a november 30-tól elérhető készülékre eddig több mint 40 000 előrendelés érkezett.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások