Hmm ebben az a furcsa, hogy ezt eddig is tudta ez volt a push szolgáltatás. A háttérben lévõ skype furcsa, hogy nem tud nálad üzenetet fogadni, engem még hívni is tudnak egy háttérben levõ skypeon :o (Vagy tényleg nagyon elebszélünk egymás mellett vagy nem tudom.) A buy gomb nyomkodását ugyanannyira mûvelem mint bármely okostelefonos tulaj, legyen az windows, iOS vagy android.
Szép példa, van egy tartalék jó öreg celeroncs 1,2ghz-s gépem. youtube flash linuxon: 240p is röcög, 360p már diavetítés közeli, 480p arról már nem is beszélek h264 módban és ugye a h264 jóval fejlettebb kódolás, jóval jobb minõséggel. 240p sima, 360p egész jó, 480p is tûrhetõ... és vinfoson is van szép különbség, persze nem ekkora.
"Nem tudom, tudom miért fáj egyeseknek a flash? Eddig is kiszolgálta amit kell és ez után is." Ami jopar embernek faj, hogy az adobe az szinte kizarolag a windows-os fejlesztest kepes ugy ahogy szintentartani. Mobil platformokra nagyon keson adja ki a lejatszokat, melyek unoptimalizaltak. Az Apple termekein meg mar evek ota egyszeruen flash kozepkor van. A browser fagyasok tobb, mint felet a flash plug-in okozza. Ezekutan ertheto, hogy az Apple okoszisztema tagjai miert elegedetlenek a termekkel. Mindez egyebkent meg azert is szegyenteljes az Adobe reszerol, mert az OSX alacsony piaci reszesedesehez kepest a ceg software-eladasainak fele ezen a platformon keletkezik.
OFF: HTML5? Hol van az még? Egyesek folyamatosan evvel dobálóznak, pedig marhára még nincs véglegesítve. Kb. 5 böngészõ 5 féleképpen támogatja és jeleníti meg. Nem tudom, tudom miért fáj egyeseknek a flash? Eddig is kiszolgálta amit kell és ez után is.
ugy tunik csak a lenyeg nem esett le. egyik 3rd party program (ertsd: nem beepitett, mail pl nem ilyen, az sztem mehet multitaskingban illetve pl barmilyen cydia-s rendszerszintu cucc is, de semelyik appstore-on kaphato vagy barmilyen apple altal jovahagyott utolag telepitheto program nem tud es nem is tudhat ilyet) sem megy multitaskingban semmilyen modon, ugyhogy ne is hasznald ezt a szot tobbet, mert ilyesmirol szo sincs. a programokat a hatterbe tudod tenni, de a hatterben nem tudnak semmit csinalni (egy hatterbetett skype nem tud uzeneteket fogadni, egy hatterbetett videolejatszo nem tud videot lejatszani, egy hatterbetett filekezelo nem tud fileokat masolni, egy hatterbetett letolto/torrentkliens nem tud a hatterben letolteni, egy hatterbetett BARMILYEN program nem tud SEMMIT sem csinalni, csak 1-2 alapszolgaltatason at (mint amilyen a background audio) ugy csinalni mint ha valamit csinalna, de valodi multitaskingrol szo sincsen - csak hogy legyen nemi fogalmad arrol hogy a twitteres peldan kivul korulbelul milyen szinten vagy bekorlatozva mielott ilyen szintu hulyesegeket beszelsz. tobb szot erre nem is fecserelnek, eddig is mintha a falnak beszeltem volna. komolyan mintha egy informatikai analfabetanak kene magyaraznom, mondjuk az apple termekek jellemzo felhasznaloi pontosan ilyenek szoval nincs min csodalkozni. ne is akard megerteni hogy mi az a rendes multitasking, tul bonyolult, inkabb menj vissza a homokozoba es kattints az appstore-ban a "buy"-ra minden lofasz progira, az meg remelhetoleg megy, jobs-nak is csak erre kellesz.
vegre egy igazi erv, nem csak olyan fecsges mint hogy 40% cpu vs 10% cpu tobbet nem is vartam toled. es a legrosszabb az hogy meg mindig nem veszed eszre hogy ki van mosva az agyad. olyan dolgokrol probalsz okitani amirol fogalmad sincs csak az altalad balvanyozott balfasz (jobs bacsi) azt mondta es akkor biztos igaza van pedig KIBASZOTTUL nincs.
pl ilyen "komoly" dolgokra alkalmatlan: "can’t update your Twitter, IM, or RSS the way Apple’s own Mail app can."
Nebassz. Ez really komoly. Mailt eddig is updatelte rendesen (most is csinálja) twitter kliensbõl is van olyan ami multitasking és megy, de valóban megint én vagyok a hülye hogy leállok "vitázni" valakivel akinek a fontos dolog a twitter üzenete, és ráklikkelni valóban nehéz. Amik nekem fontosak azok mennek multitaskban (ha utánanézel akkor szerintem a te általad kivánt programokból is találsz multitaskingos változatot) igo szépen megy multiban, skype is, mail is.
"macen, safarival, html5-ös videó lejátszása sokkal jobb teljesítményt nyújt, mint windowson a flash megoldása" o rly? ehhez kepest nalam az 1080p flash video 10% koruli procit eszik, a te 720p-s html5 videod 40%-ot evett es erre voltal olyan buszke.
egyebkent windows-on is egeszen biztos h hw gyorsitast kapnak a html5 videok, ff4 peldaul nagyon ugy tunt h azt hasznalja. legfeljebb a safari nem tudja meg, nem probaltam.
-windowson a flash videók legalább kétszer olyan jól teljesítenek, mint macen -macen, safarival, html5-ös videó lejátszása sokkal jobb teljesítményt nyújt, mint windowson a flash megoldása, mivel mac-en a safari a quicktimeot használja, ami képes a gpu-t használni, ezért kb harmadannyi processzort használ
remélem így már érthetõ, majd késõbb windowsos rendszeren is támogatni fogja, és akkro ott is beelõzi a html5 a flasht
aham, multkor is pontosan ugyanezt a videot linkeltek amikor valaki a html5 videot magasztalta, ugy tunik nem is nagyon van mas :) a multkori borzalmasan szar futas utan most mar egeszen turhetoen ment a dolog (valoszinuleg a frissebb bongeszo miatt-ff4, talan magan az oldalon is javitottak), mindenesetre a minosege semmivel nem jobb mint egy 1080p-s flash videonak es nagysagrendileg ketszer annyi cpu-t zabal. mindez ff-el, chrome-on nezhetetlenul fos minosegu (mint egy 360p youtube video) es megis tobb procit eszik mint egy 1080p flash video. tobb bongeszovel most nem volt turelmem kiprobalni, de nem csodalkoznek ha legalabb a felukon legalabb olyan szarul futna mint chrome-on (ha futna egyaltalan), mig flash bongeszotol fuggetlenul minden 1080p videot visz 10% koruli procihasznalattal. szoval tovabbra sem szol egy darab elony a html5 mellett meg akkor sem ha csak a video funkciot nezzuk. es akkor a tobbi funkciorol meg nem is beszeltunk. aki tenyleg azt hiszi hogy a kozeljovoben eltunhet a flash vagy hogy a mai weben egy bongeszo teljeserteku flash nelkul, annak van egy rossz hirem: steve jobs kimosta az agyat.
"Sikerével a Galaxy Tab lett a világ leggyakrabban Androidos tábla PC-je."
Leggyakrabban Androidos, de lehet belõle kapni paprikást, fokhagymást illetve windowsos ízesítést is.
érdekes helyen nézhetted azt a html5 videót http://sublimevideo.net/demo processzort alig használ nálam, sokkal jobb a minõsége mint a 720p-s youtube videónak, semmi képhiba és tökéletesen mûködõ videóvezérlés is ha nálad nem így van, akkor "valami nagyon el van rontva nalad"
elvileg az a flash van fent, ami tud hardware-es gyorsítást, és mégis elrontva meg nálam semmi nincs, és írtam, hogy nem a youtube féle html5-ról beszélek, hanem a clicktoflash plugin html5-jérõl
Nem teljesen értem mit értesz komoly dolog alatt. Jöhetne valami példa mert nem találkoztam még ilyen "komoly" dologgal. (Mondjuk én megvoltam multitasking nélkül is, csak a navigációnál volt gáz, most legalább ez is megy)
itt egy random talalat ami ir rola. a lenyeg roviden hogy a multitasking azt jelenti, hogy egy cpu-n parhuzamosan tobb program fut (a valosagban persze egy procin egyszerre csak egy program tud futni, lenyegeben ugy van megoldva hogy minden progi kap es kis idoszeletet ami ha lejar, az os elveszi a progitol a futas jogat es a helyere egy masikat utemez amit foleg prioratas alapjan valaszt ki - az utemezo olyan gyorsan csereli le az eppen futo programot hogy a felhasznalo szamara lenyegeben ugy tunik, hogy tenylegesen egyszerre futnak). az ios-en ilyesmirol szo sincs, tobb program egyaltalan nem tud egyszerre futni, 1-2 altalanos hatterfolyamatot van lehetoseguk hasznalni (mind pl a background audio), ami teljesen alkalmatlan barmilyen komoly dologra es aminek semmi koze a valodi multitaskinghoz.
ugyanaz a flash video ami a procidat allitolag 80%-ra terheli, nalam 15% fole alig megy, ugyanugy safari-ban. ez kb harmada annak a procihasznalatnak, amire olyan buszke vagy (html5 videonal) :) [pedig eselyes hogy te hasznalsz erosebb procit] vagy az lesz amirol olvastam is valahol (mac-en nem tud hw gyorsitast hasznalni a flash->szopoalarc, meg alapbol is kevesbe optimalizalt) vagy valami nagyon el van rontva nalad. youtube-on ugyanazt a videot html5-ben nem sikerult megneznem, akarmilyen bongeszoval probaltam, akarhogy irotkoztam fel a html5 betara, a flash jott csak be. de arrol mar leirtam a tapasztalataimat hogy legutobb milyen tapasztalataim voltak html5 videoval: fos minoseg, hasznalhatatlan funckiok, kephibak, es ekozben kinyirja a procit megis ugy akadozik mint az isten verese.
ja és még annyi, hogy nem hiszem, hogy az itermék hibája lenne a rossz teljesítménye, hanem inkább az adobe-é, mert nem tudnak rendes flasht írni mac-re:)
most ezzel nem tudok mit kezdeni, ha mac-en szar, akkor valószínûleg ipadon és iphoneon is szar lenne:)
amúgy megpróbáltam chrome-al is, ugyanaz a videó, itt ugye a beépített flash plugint használ a chrome, és így néz ki:
firefoxban csak egy folyamatot mutat, az olyan 100-110% körül írja operában a legjobb a helyzet, ott szintén egy folyamat van és 80% körül írja, de ez még mindig a kétszerese a html5-ös megoldásnak...
Nekem személy szerint az Ipad jobban bejön, bár a galaxy sem rossz,de a kijelzõ mérete tényleg nem a legjobb. A T itthon, adhatná kicsit jobb csomagokban, mert így elég húzós. Nah mind1, azt tudom hogy nekem ilyen sosem lesz mert nincs rá szükségem...nem tudnám mire használni. Laptop + iphone mindenre jó:)
Nem rossz a galaxy de valahogy nem fogott meg. A kijelzõje nem tudom miért ennyivel gyengébb amikor a galaxy snek olyan kijelzõje van, hogy az ember hanyatt dobja magát.
Valakinek ez viszont hátrány hogy kisebb a kijelzõje, ez nem feltétlenül elõny.
Ha iphoneod van akkor tényleg kiváncsi lennék hogy miért nem multitasking ami multitasking, nem olvastam errõl semmit, jó lenne valami link (ugye nem a régi iosrõl beszélsz ahol nem volt még multitasking csak ahhoz hasonlóan mûködött - mint a win 3.1 [ami pl nekem tökéletesen megfelelt már akkor is, kivéve a nagivágciót])
A Galaxy Tab egy sokkal többet nyújtó készülék mint az iPad és az ára is jobb. Egyedüli hátránya a kijelzõje, persze az sem mindegy mire akarjuk használni, azért a telefon, GPS, Flash támogatás, eléggé pozitív dolgok a Samsung javára.
az nem multitasking ami nem multitasking. es ha lenne barmi fogalmad a szo jelenteserol, nem kene ezt elmagyarazni. es nem is fogom, ezer helyen utana tudsz olvasni hogy mit jelent a multitasking es hogy amit az ios-ben multitaskingnak neveznek, annak miert nincs ahhoz koze sem. normal os-en, normal bongeszovel az osszes video flash youtube-on, nemtom milyen bolygon elsz ahol nem. lehet h kulon jelentkeztel a html5 betaba, vagy a faszari bongeszod erolteti. az utolso tippeddel nem is lohettel volna jobban melle: konkretan iphone-om van. ha meg sem szolalsz, most okosabbnak tunnel..
szar szar szar kukikaki!!!!! Ez egy fos csak az ipad a jó!!!! mert asz minössséggi!!!! fanszattikusakivételes stev3 jobs megmondta õ isten anyátok!!!!!!!!!!!!!!!!444 köcsedék
"és úgy tûnik, hogy e szolgáltatások bõven kárpótolják a felhasználókat az iPadénél kisebb kijelzõért."
Nem kell senkit karpotolni, a kisebb kijelzo tudatos, joval konyebb, mobilisabb cucc az ipadnal. Kenyelmes akar egy kezben is tartani.
"az ios fele multitasking az gyakorlatilag NEM MULTITASKING, hiaba neveztek el annak, attol meg nem lett az."
Ezt kifejthetnéd, hogy mitõl nem multitasking a multitasking baromira kiváncsivá tettél :o
"1080p-s flash videok amik perfektul mennek hw gyorsitassal youtube-on, meg az "
Mondjuk youtubeon a videok nagyrésze már nem is flash. (vagy csak amiket én nézek?)
És ha már youtube. Gondolom azzal tisztában vagy, hogy ez megy az iphone és társain is, szóval nem is értem min lovagolsz.
(Megint egy huszár aki nem látott még i terméket közelrõl csak valakitõl hallotta, hogy valaki olvasta, hogy látott már olyat aki látott iphonet közelrõl)
A 99.9%-ék elég nagy badarság, még asztali rendszereknél is, de hogy pl tegy telefonra minek flash azt már elképzelni sem tudom. Persze ha nagyon akarod akkor van flashes böngészön iphonera is, csakhát érdekes módon nem állt neki mindenki letölteni. Vajon miért??
miután betöltötte a videókat, akkor a flash-es visszaesik 65-70%-ra összesen(így már azért kibírható), a html5-ös meg 35%-ra, tehát még így is duplaannyit fogyaszt a flash-es megoldás
A felsõ a 720p-s flash, az alsó meg a html5-ös. Próbaáltam mindkettõt pont 0:10-nél screenshotolni, majdnem sikerült, viszont a flashnek szerencséje volt, mert átlagban ennél több szokott lenni:)
mar nem azert mondom de ha csak ilyen hulyeseget tudsz mondani, okosabb csendben maradni. minden mondatodbol latszik hogy egy elvakult applebuzi vagy. ezzel meg onmagaban nincs gond, de az megjobban latszik hogy fogalmad sincs hogy mirol beszelsz, ami nagyon zavaro. az ios fele multitasking az gyakorlatilag NEM MULTITASKING, hiaba neveztek el annak, attol meg nem lett az. tokeletesen alkalmatlan valodi multitaskingra, 1-2 specialis helyzetben hasznalhato amikor pl csak azt akarod hogy hang fusson a hatterbe, egyebkent semmire nem jo. a flash-rol amit mondasz azt pedig jobb nem is kommentalni. illetve annyit talan meg erdemes hozzafuzni hogy a videora, amit tenyleg igazan kivalthatna a html5 is jelen formaban teljesen hasznalhatatlan, kiprobaltam tobb bongeszovel 1-2 nagy html videot amit a hasonlo tudatlan applebuzi huszarok mutogattak, azonkivul hogy gyakorlatilag harmad olyan minosegu nem volt mint az 1080p-s flash videok amik perfektul mennek hw gyorsitassal youtube-on, meg az fps sem erte el a felet sem, ezenkivul nehany helyen szep artifactos volt a kep, tekerni vagy nem lehetett vagy nagyon nehezen. arrol nem is beszelve hogy meg nincs is rendesen meghatarozva a html5 video szabvany, meg kb 10 ev mire kesz lesz ahogy hallottam. amig meg videoban is ekkora lofasz marad a flash-hez kepest is a html5, addig kar megemliteni is.
Hogy lehet 130-150% processzort használni? Egy teljes proci, plusz a fantomproci teljesítményét veszi ki a viszbül?
átalakítja :DD ahaha igen a vp6-ot csak úgy átvarázsolja x264-re vagy vp8-ra... és ezt kisebb procihasználattal... nyilván... olyan ez mint a nullponti energia :D
Én a videómegosztókhoz a clicktoflash plugint használom, az tud olyat, hogy átalakítja a flashes lejátszót html5-re (ez számokban annyit jelent, hogy flash-el egy 720p-s videó 130-150% processzort használ, addig html5-el 35-40%-ot) és ez nem csak a youtubeon mûködik, hanem szinte az összes videómegosztóval
Ettõl függetlenül még elõfordul pár olyan oldal ahova be kell kapcsolnom a flasht, de egyre kevesebb:)
"A netezõk maradék 99.99%-a viszont azonnal feltelepíti a flash-t és a youtube meg a többi videómegosztó portál nélküli webet gyakorlatilag el sem tudja képzelni"
Kicsit azért árnyaltabb a probléma, mivel a YouTube és más ismertebb videomegosztó portálok tartalma elérhetõ az iEszközökön is. Sõt, a Flasht elvileg támogató androidos készülékeken is van külön YouTube alkalmazás, úgy az érvelésed elég ingatag.
Az én telefonomon sincsen Flash (Android 2.1 nem támogatja), mégsem igazán éreztem hiányát.
"angry birth" :D
Az iPaden nem tudom milyen a multitasking, de az iPhone 4 mutitaskingjával jobban meg vagyok elégedve mint a Galaxy S-ével. Ha valakit érdekel, kifejtem bõvebben, de tulajdonképpen csak arra akartam felhívi a figyelmet, hogy mindez igencsak preferencia kérdése, nem olyan fekete-fehér ahogy egyesek szeretik beállítani a kérdést.
Hát jelzem, hogy tévedsz. Személyes tapasztalatból tudom, hogy a multitasking semmit sem ér az Ipadben. Sok program hiába van "multitasaking" amikor vissza lépsz bele nulláról indul. pedig nem léptél ki belõle csak taskot váltottál. Pl angry birth, stb... Ugyanez egy androidos rendszeren az elvártak szerint alakul.
Multitask van benne, jelenleg jobb, mint barmilyen mas eszkozben - persze csak annak, aki nem allandoan tolton hasznalja a tablajat es nem akarja minden nap ujrainditani:)
Flash-t meg mar az asztali PC-men is tiltom evek ota: jobb nem tonkretenni oskori technikaval a tablakat - nem az Apple-jet, egyiket sem!
Én is gondolkozom, hogy lecserélem az Ipadomat egy ilyenre. Az apple inkább úgy erõsíthetne, hogy kicsit megokosítja a kütyüjét. (Flash, silverlight, rendes multitasking, stb).