Az egyiptomi kommunikációs blokád segítésével vádolják a Vodafone-t

Az egyiptomi kommunikációs blokád segítésével vádolják a Vodafone-t

2011. február 1. 11:54, Kedd
Az Amnesty International vezetője azzal vádolta meg a Vodafone-t, hogy az egyiptomi kormány kezére játszott az internetblokádban való részvétellel. A cég a helyi törvények betartására hivatkozik.

"A Vodafone arra mutatkozó hajlandósága, hogy lekapcsolja a saját hálózatát, egész egyszerűen hihetetlen. Ezzel a lépéssel nem csak saját ügyfeleit csapta be a cég, de egyben azt is jelzi, hogy a világ egyik vezető távközlési vállalata mennyire sokkolóan kevésre becsüli a véleményszabadságot" - nyilatkozta Salil Shetty, az Amnesty International főtitkára. A szakember hozzátette: a társaság döntésével az egyiptomi kormány és annak elnyomó gépezete kezére játszott.

A Vodafone Egyiptomnak több mint 25 millió ügyfele van és ezzel a legnagyobb mobilszolgáltatók egyike az észak-afrikai országban, ugyanakkor az egyedüli nyugat-európai mobil társaság. A mobil infrastruktúra hétvégén már részben újra üzemelt, de továbbra sincsenek internethozzáférések. A blokád kezdete után 24 órával a Vodafone és a Mobinil ismét elérhetővé tette a hálózatát, a többi szolgáltató rendszeréhez azonban még mindig nem lehet kapcsolódni.


Parvez Sharma indiai dokumentumfilmes a CNN-nek megerősítette, hogy mind a rövid szöveges üzenetek, mind a mobil hívások meghatározó szerepet játszanak az egyiptomi tüntetések szervezésénél. Nem véletlen, hogy az egyiptomi kabinet elrendelte: több régióban minden mobilszolgáltató kapcsolja le a hálózatát. A Vodafone Egyiptom arra hivatkozott, hogy a helyi törvények alapján a hatóságoknak megvan a joguk ehhez és a cég köteles engedelmeskedni a jogszabályok előírásainak.

Emellett a kormány a négy nagy helyi internetszolgáltatót (Link Egypt, Vodafone/Raya, Telecom Egypt, Etisalat Misr) szintén arra utasította, hogy vágják el az országot a világhálótól és ezáltal a külvilágtól. A blokádban egyedül a Noor Group nevű cégnek nem kell részt vennie, ennek oka, hogy sok nemzetközi ügyfelük van, többek között a Coca-Cola, a Microsoft, a Mitsubishi, a Pepsi, a Pfizer, az Exxon Mobile, a Canon és a Fedex. A Noor Group működteti az egyiptomi tőzsdét is.

Egyiptomban a tunéziai események hatására kezdődtek tüntetések. A kormány már betiltotta a Twitter és a Facebook használatát, az internetblokádot pedig január 28-án, pénteken hajnaltól vezették be. Jevgenyij Morozov fehérorosz blogger, kutató, író éppen a múlt héten nyilatkozott úgy, hogy felügyelet alá kell vonni azokat a vállalatokat, amelyek az elnyomó rezsimeknek internetellenőrzési és a cenzúrát lehetővé tévő technológiákat szállítanak. Kérdés, hogy erre mikor és melyik országban kerül majd sor.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások