Kiárusították a TouchPad készülékeket

Kiárusították a TouchPad készülékeket

2011. augusztus 22. 21:19, Hétfő
Amint ismertté vált, hogy a Hewlett-Packard felhagy a számítógépgyártással, gyakorlatilag azonnal kezdetét vette a cég táblagépeinek kiárusítása. Az árkedvezmény akár 75 százalékos is lehet.

A szemfüles és szerencsés vásárlók a korábbi ár töredékéért vehették meg az elmúlt napokban a HP TouchPad tábla PC-jét. A Best Buy nevű észak-amerikai e-kereskedelmi cég rendszerében például 99 dollárért bárki hozzájuthatott a TouchPad 16 gigabájtos, WiFi-s változatához. Az ajánlat azonban nem egyedi, ugyanis a Future Shop hasonló áron kínálta a terméket. A 32 gigabájtos modell 599 dollár helyett csupán 149 dollárba került.

Mióta Leo Apotheker vezérigazgató bejelentette, hogy a konszern felhagy a számítógépgyártással és megválnak minden olyan terméküktől - okostelefonoktól, táblagépektől -, amelyen a webOS fut, azóta az árak gyakorlatilag szabadesésben vannak, s a legtöbb modellt órák alatt elkapkodták a vásárlók. A Best Buy és a Future Shop is egyaránt azt közölte, hogy a kiárusítás hivatalosan augusztus 22-ig tartott. Egyelőre kérdéses, hogy a TouchPad készülékek más országokban is elérhetők lesznek-e leértékelve, vagy sem. Az ugyanakkor már kiderült, hogy a Best Buy a HP kérésére állította le a kiárusítási akciót.


A WebOSroundup nevű portál szintén új információkkal szolgált. Ezek szerint a társaság visszafizeti azoknak a felhasználóknak az árkülönbözetet, akik korábban a saját online boltjában szerezték be a táblagépeket. A konstrukciót a konszern partnercégei is választhatják, ebben az esetben a Hewlett-Packard később átutalja nekik a vevőknek kifizetett összegeket.

A TouchPad sikertelenségének egyik legfőbb oka egyébként aligha a webOS-ban, sokkal inkább a használt hardverben keresendő. A The Next Web ugyanis egy iPad 2 készüléken tesztelte a webOS-t. Az operációs rendszer az Apple termékén kétszer olyan gyorsan futott, mint az eredeti hardveren.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások