Felhagy a számítógépgyártással a HP

Felhagy a számítógépgyártással a HP

2011. augusztus 19. 11:50, Péntek
Búcsút mond mindössze öt hónappal ezelőtt bejelentett stratégiájának a Hewlett-Packard: megszabadulnak a számtógépgyártástól és kesztyűt dobnak a szoftvergyártás olyan gigászainak, mint az IBM és az Oracle. A tőzsdei befektetők csak kapkodják a fejüket.


Leo Apotheker
Saját korábbi döntéseit is felülvizsgálva alakítja át a Hewlett-Packardot Leo Apotheker, a számítástechnikai nagyvállalat vezérigazgatója, pedig csak tíz hónapja vezeti a vállalatot és stratégiáját mindössze öt hónappal ezelőtt hirdette meg. Akkor azt mondta, hogy minden HP-számítógép operációs rendszere a WebOS lesz, amely a kézi eszközöket kínáló Palm 1,2 milliárd dolláros tavalyi felvásárlásával került a céghez, ám most bejelentették, hogy megválnak minden olyan terméküktől - okostelefonoktól, táblagépektől -, amelyen a WebOS fut. Egy hónappal ezelőtt még új vezetőt neveztek ki a személyes informatikai rendszerek, a hordozható gépek mellett a PC-k fejlesztésével foglalkozó divízió élére, ám most már az is napirenden van, hogy megszabadulnak a teljes hardverüzletágtól.

A HP világ legnagyobb számítógépgyártója, amit azzal alapozott meg, hogy 2002-ben 17,6 milliárd dollártért felvásárolta a Compaqot. Carly Fiorina akkori vezérigazgató ezt az üzletet csak úgy tudta tető alá hozni, hogy szembefordította a cég részvényeseit a HP alapítóival. Elemzők szerint a mostani döntést az motiválhatja, hogy a hardverértékesítés nem termel elegendő profitot, ezen belül a WebOS-re épülő mobilkészülékek nem képesek felülkerekedni az Apple iPhone-ján és iPadján.

A vergődő üzletág leépítésének hírére a rég részvényárfolyama az amerikai kereskedésben meredek emelkedésbe kezdett, majd a nap végére visszaesett és végül hat százalékkal nyitóértéke alatt zárt. Utóbbi oka az lehetett, hogy a cégvezetés csökkentette a folyó negyedévre adott árbevétel-prognózisát, amit Aphoteker azzal indokolt, hogy tisztában kell lenniük, hol tarnak most és milyen kihívások elé néznek.


A jövőt immáron az üzleti szoftverekben látják, ennek bizonyítékaként bejelentették, hogy a HP 10,3 milliárd dollárért felvásárolja a második legnagyobb brit szoftvervállalatot, az Autonomy Corp.-ot. Az ajánlat, amit elfogadott a brit vállalat vezetősége, 64 százalékkal haladja meg a cambridge-i cég tegnapi záróárát. Ennek hasára papírjai 45 százalékkal drágultak, miközben a bejelentés előtt még több mint nyolcszázalékos mínuszban voltak. Az Autonomy adatkereső és -elemző programokat kínál, amelyekkel egyebek mellett e-maileket, zenei és videofájlokat, illetve közösségi site-okon elhelyezett posztokat lehet feldolgozni. A cég üzletfelei között van a Coca-Cola, a Nestlé és az amerikai pénzügyi felügyelet (SEC).

A Bloombergnek nyilatkozó egyik elemző óriási pálfordulást lát a HP döntésében, ugyanis az Autonomy a strukturálatlan adatok keresésében tölt be vezető szerepet, azaz az olyan információkéban, amelyek nem a Microsoft-alapú programokban találhatók. PC-gyártóként a HP a redmondi vállalat fontos partnere. Mások egyszerűen úgy vélik, hogy a vállalat az Oracle és az IBM babérjaira pályázik az üzleti szoftverek és szolgáltatások területén, amely sokkal nyereségesebb üzletág, mint hardvergyártás.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások