Bemutatkozott a Tegra 3

Bemutatkozott a Tegra 3

2011. november 10. 11:19, Csütörtök
Az nVidia végre hivatalosan is bejelentette a harmadik generációs Tegra chipek elrajtolását, amelyhez rögtön az első tábla PC, valamint az első okostelefon is felsorakozott - kisebb fogyasztást és nagyobb teljesítményt ígérnek.

Az elmúlt hónapokban többször is beszámolhattunk a cég terveiről, amelyekben kiemelt helyet foglalt el a harmadik generációt képviselő Tegra 3. Ennek feladata a viszonylag sikeres második sorozat után a terjeszkedés folytatása, mégpedig minden korábbinál nagyobb ütemben, nagyobb erővel - partnerekből és beígért termékekből nincs is hiány, bár egyelőre két ilyen terméket ismerhettünk csak meg közelebbről.


A Tegra 3 tartja magát az előzetes bejelentésekhez, vagyis nem négy, hanem rögtön öt processzormaggal érkezik, amelyek közül négy a számításigényes feladatokat hajtja végre 1,5 GHz-es órajelen, az ötödik pedig akkor lép működésbe, amikor nincs nagy szükség kiemelkedő teljesítményre, ezzel mintegy felváltva a másik négyet, energiatakarékos módba kapcsolva az adott készüléket. A 12 magos grafikus vezérlő a cég állítása szerint háromszor nagyobb teljesítményt nyújt közvetlen elődjéhez képest, ehhez pedig átlagosan 61 százalékkal alacsonyabb fogyasztás társul, ami mindenképpen kedvező fejlemény. Az nVidia mindezek révén azt reméli, hogy számos táblában és egyéb mobil termékben is felbukkanhatnak a chipek, így több különböző eszközben nyújthatnak majd "az asztalihoz hasonlítható" élményt.


Az első ilyen tábla az Asus Transformer Prime lesz, amely elődjével ellentétben már az új chipre épül. A 10,1 hüvelykes kijelző mellé 1 GB RAM, microSD, microHDMI, 1,2 megapixeles elülső és 8 megapixeles hátoldali kamera társul, Android 3.2, majd végül Android 4.0 kíséretében, 32 GB-os és 64 GB-os változatban - előbbi 500, utóbbi pedig 600 dollárt kóstál majd a boltokban. A dokkolóval (amely a noteszgépeken megszokott billentyűzetet is biztosít) és teljesen feltöltve akár 18 óráig állhat rendelkezésünkre a megoldás, amelynek megjelenése decemberben esedékes.

Időközben az első okostelefont is bejelentették, mégpedig a HTC, amely Edge néven dobja majd piacra fejlesztését, valamikor a jövő év második negyedében.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások