Továbbra is a táblagépekben és a felhőszolgáltatásokban bízik az Apple

Továbbra is a táblagépekben és a felhőszolgáltatásokban bízik az Apple

2012. február 17. 18:24, Péntek
A Goldman Sachs technológiai és internetkonferenciáján tartott előadást Tim Cook, a kaliforniai cég első embere. Szerinte hamarosan több tábla PC-t fognak eladni, mint asztali számítógépet.

Tim Cook az előadása során számos témát érintett. A legfontosabb gondolatokat megjelentette a Fortune, a The Telegraph és a Forbes is. Az üzletember azt hangsúlyozta, hogy meggyőződése szerint hamarosan több táblagépet értékesítenek majd, mint PC-t. Ennek kapcsán egy példát is előhozott: ha meghirdetnének a PC-s programok fejlesztőinek egy találkozót, akkor arra szinte senki sem menne el, miközben hasonló esetben az iOS vagy más operációs rendszerek készítői nem férnének be egy szálloda konferenciatermébe. Ő maga is az ideje körülbelül 80-90 százalékában az iPad készülékén dolgozik.


Cook emellett közölte, hogy az Apple tavaly bevezetett iCloud-szolgáltatását, már több 100 millióan használják. A múlt hónapban még csak 85 millió ilyen ember volt, ebből is látszik, hogy az iCloud hódító útra indult és gyorsan növeli a táborát. Az iCloud egyébként az Apple hosszú távú stratégiájának része és több évig elérhető lesz. Az Apple vezérigazgatója kitért a beszállítóiknál uralkodó munkakörülményekre is, mondván ezeket nagyon is komolyan veszik és a jövőben havonta nyilvánosságra fogják hozni a Fair Labor Association (FLA) havi jelentéseit.

Végül, de nem utolsósorban Tim Cook megemlítette a kaliforniai társaság rövid- és középtávú céljait is. 2015-ig szeretnék, ha világszerte több mint egymilliárd iPhone készüléket értékesítenének és ezek 25 százalékát valószínűleg Brazíliában, illetve Kínában adják majd el. Az Apple TV projektről ugyanakkor nem árult el részleteket, csupán annyit mondott, hogy az Apple TV számukra csak egy melléküzletet jelent és az eszköz várható eladási adatai nem érik majd el más termékek értékesítési adatait. Ugyanakkor valami különleges dologra figyeltek fel, azonban nem részletezte, hogy ez alatt konkrétan mit értett. Követik a megérzésüket és tovább dolgoznak, hátha valami nagy dolgot találnak.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások