2011 legjobb és legrosszabb filmjei

2011 legjobb és legrosszabb filmjei

2012. február 24. 15:00, Péntek
Most, hogy már majdnem minden díjat átadtak és mindenki megírta 2011-re vonatkozó toplistáját, itt az ideje, hogy előálljunk saját, mindent vivő listánkkal.

Milyenek a 2011-es mozis tapasztalataid?
Inkább jó filmeket láttam.
Inkább rossz filmeket néztem meg.
Hétvégén kiosztják az Oscarokat, holnap pedig bejelentik az Aranymálna-jelölteket, így épp ideje, hogy az SG is összegezze a 2011-es mozis évet. Főleg azután, hogy már megírtuk, hogy a melyek lettek a tavalyi év legjobb filmjei a mozizók szerint, a hozzáértők szerint és az SG olvasói szerint. Szokás szerint csak azok a filmek kerültek fel a 10-es listákra, melyek 2011-ben kerültek bemutatásra Magyarországon, s melyekről megemlékeztünk kritika formájában e hasábokon - vagyis a lista az általunk ismertetett és megcsócsált alkotásokra vonatkozik. Persze ez csak egy töredéke a 2011-es termésnek, hiszen több mint 200 filmet láthattunk moziban, azonban ezeknek csak negyedéről, ötödéről írtunk. A tavalyi termés zöme közepes, illetve nézhető volt, de természetesen akadtak nagyon rossz és remek filmek is.


Jellemző módon az SG-olvasók is mindössze 5-6 filmet ítéltek meg rossznak, a szavazások a legtöbb filmet jónak hozták ki - ha ezt nézzük, akkorl nem lehetünk elégedetlenek 2011-gyel. A 2010-es legjobb és legrosszabb filmeket tartalmazó top 10-es listáinkat egyébként itt lehet megnézni, s e cikk szavazásánál az olvasók 75%-a mondta, hogy inkább jó filmeket látott. A fenti szavazás azt hivatott eldönteni, hogy idén a többség inkább jó vagy rossz alkotásokba futott bele.

A lenti tízes toplistán nem szereplő, mindettől függetlenül rossz filmek között mindenképpen meg kell említeni a következőket, melyek kritikájától megkíméltük az olvasótábort: Táncoló talpak 2, Boszorkányvadászat, Gulliver utazásai, Gagyi mami: Mint két tojás, Honnan tudod?, Lopott idő, Kémkölykök 4D: A világ minden ideje, Alkonyat: Hajnalhasadás 1. rész, S.O.S. Love! - Az egymillió dolláros megbízás - mind kerülendő. A legrosszabbnak természetesen a Jack és Jill bizonyult.

És, ha már a rossz filmeket felsoroltuk, álljanak itt a tavalyi év legjobbjai. Sok jó filmet láthattunk, nagyon jók is akadtak, kiemelkedő azonban kevés. A jók közül a következők voltak a legjobbak az általunk kritika formájában sajnos meg nem énekeltek közül: Piranha 3D, Scott Pilgrim a világ ellen, Egy jobb világ, Az élet fája, Pál Adrienn, A torinói ló, Winter's Bone - A hallgatás törvénye, Hanna - Gyilkos természet, Blue Valentine, Biutiful, A hódkóros, Őrült, dilis, szerelem., Felperzselt föld, A vizsga, A guardista, Melankólia, Éjfélkor Párizsban, Pénzcsináló, Életrevalók, Fifti-fifti, Trancsírák, Kikötői történet - persze mind közül a legjobb a Nader és Simin - Egy válás története volt, amivel nem okozunk nagy meglepetést, hiszen a legtöbb év filmje választáson ez az iráni alkotás diadalmaskodott.

A tavalyi év tíz legrosszabb filmje (az SG-n kritikát kapottak közül - teljesen véletlenül a 3-4 legrosszabb film az SG-olvasók szavazatai alapján is legpocsékabb lett):

10.
Zöld Lámpás: Az év egyik legnagyobb anyagi bukása nem a gyenge filmek között tartozik a jobbak közé, hanem a közepesek táborából a gyengék közé. Pedig a film egyik fele még (az "űrös") érdekes és sok lehetőséget hordozott magában, de a földi szegmensek gyengék, az ottani karakterek feledhetőek.


9. A pap - Háború a vámpírok ellen: Egy remek világ képét villantotta fel előttünk a nyárelő egyik befuccsolt képregény-adaptációja, azonban hiába volt ígéretes az alapkoncepció, a sok klisé és tartalmat nélkülöző megoldás nagyon lehúzza. De legalább az év egyik legrövidebb filmje.

8. Kellékfeleség: Adam Sandler lejtmenetben, most éppen Jennifer Aniston szintjén. A Kellékfeleség gügyögésekkel teli gyengécske hollywoodi feldolgozás, mely nagyon alacsony értelmi szintre belőtt poénokkal próbál minél szélesebb közönségre szert tenni, holott ennek nem ez lenne a módja

7. Párizsból szeretettel: A B13 - A bűnös negyed és az Elrabolva, azaz két remek akciófilm rendezője egy újabb buta akciómozival állt elő. A butasággal nincs is baj, azonban az érdektelenség megöli teljesen Travolta erőlködéseit, mindössze az utolsó 20 perc egy része emelkedik ki a középszer alsó bugyraiból.

6. Csak szexre kellesz: Natalie Portman sem tudta megmenteni az unalmas és kiszámítható, valamint pofátlanul hazug komédiát. Hiába vannak benne jó poénok és egy-két érdekesebb karakter, a végeredmény túl kiszámítható, ráadásul még a közönséget is hülyének nézi.

5. Rossz tanár: Nem a sokak által megkedvelhetetlen főhős miatt csúszott el a nyár egyik sikerkomédiája, hanem azért, mert nem voltak benne jó poénok, mindössze pár, kilométerekről előre észrevehető, ezerszer látott helyzetkomikumot sikerült magukból kiizzadni a készítőknek.


4. Álomháború: Rettenetesen vártuk Zack Snyder pedo-steam-fantasy-jét, azonban az eddig remek pedigrével rendelkező rendező valamit nagyon elszúrt, hiszen az Álomháború olyan filmnek indult, amit mindenképpen élvezni fog a néző, ha másért nem, akkor a látvány és a lányok miatt. Nos, egyik sem tudta megmenteni a sokak által egyébként félreértelmezett, pedig nem bonyolult filmet.

3. Rio: Ízig-vérig profi termékről van szó, de nem többről: egy termékről, egy látványos zenés revüről, ami filmként nem működik. A rém sovány koncepciót a gyerekek persze imádni fogják, de az önálló tudattal rendelkező nézők már az első perc dalolásai után tudni fogják, hogy mi vár rájuk a továbbiakban. A Rio remek példája annak, ami megvetendő és rohad a hollywoodi animációs filmgyártásban. Nulla lélek és popdalok orrba-szájba.

2. Testcsere: Testcserés komédia nincs sok és bár a humorlehetőság mindig hasonló az efféle filmekben, általában élvezetesek a helyzetkomikumok. Azonban a Testcsere sajnos meglehetősen alacsony ízléshatárt lőtt be a pisi-kaki-kuki poénjaival, s így zömében csak azoknak a nézőknek jött be, akik harsány röhögésbe törnek ki, mikor egy filmben kimondanak egy, a társadalom szemében trágárnak számító szót. Mert szerintük az vicces.

1. Elhurcolva: Őszinték leszünk: a várt filmek közé tartozott az Elhurcolva. Egyrészt, mert azt hittük, hogy a stúdiók azért keresik minden filmjükhöz a hasizom-ikon Taylor Lautnert, mert valóban tud valamit. Eláruljuk: nem tud. Szimpatikusan ürestekintetű fiatalember. Másrészt pedig azért vártuk, mert híján vagyunk a pörgős, összeesküvős akciófilmeknek. Sajnos az Elhurcolva nem lett az új Sasszem. Egy nagyon buta filmet kaptunk, tűzrevaló női fő karakterrel és zéró meglepetéssel.

Szerencsére fénypontjai is voltak az évnek, a következő oldalon az általunk kedvelt alkotások listája található meg - a több tucat jó 2011-es tíz darab.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások