Nem érdekli az embereket a Silent Hill 2

Nem érdekli az embereket a Silent Hill 2

2012. október 28. 11:36, Vasárnap
Míg az első Silent Hill-filmet meglepően sokan látták és viszonylag jó is volt a fogadtatása, addig a második epizód jóval kevesebb embert érdekel, és még a 3D sem sokat segített a bevételeken.

Nem kezdett túlságosan jól az amerikai mozikban a Silent Hill-sorozat második része, a Silent Hill: Kinyilatkoztatás (Silent Hill: Revelation). A nálunk november elsején bemutatásra kerülő, 3D-ben forgatott horrorfilm egy elég jól fogadott első részt követ, s ennek fényében meglepetésnek számít, hogy az amerikai premier napján mindössze 3,5 millió dollár bevételt hozott, ami azt jelenti, hogy nyitóhétvégéje csak 8-9 milliós lesz, ami csak a hétvégi toplista 5. helyére lesz elegendő.

Összehasonlításképp az első Silent Hill-mozifilm 20 millió dollárt termelt a bemutató hétvégéjén és Amerikában meg sem állt 47 millió dollárig, amely összeget nemzetközileg további 50 millió egészítette ki. (A nyitó napi teljesítménye 8,1 millió dollár volt.) Mindez tehát azt jelenti, hogy a Silent Hill: Kinyilatkoztatás a papírforma szerint Amerikában még a 30 milliós bevételt sem fogja elérni, ami azt jelenti, hogy kevés az esély arra, hogy moziban folytatódjon a sorozat.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások