Központi ellenőrző rendszert vezet be India

Központi ellenőrző rendszert vezet be India

2013. május 9. 19:01, Csütörtök
A szubkontinensnyi ország a Mumbai városában 2008 novemberében végrehajtott terrortámadással indokolta a szabályozást, mely mindenfajta kommunikációra kiterjed.

A The Times of India tudósítása szerint minden lehetséges telefonbeszélgetést, e-mailt, honlapot és minden közösségi portálon végzett tevékenységet ellenőrizni szeretnének. Erre kínálhat megoldást a CMS, amelynek a kifejlesztése két évet vett igénybe és 4 milliárd indiai rúpiába (47,6 millió fontba) került. Az új rendszer az online forgalom ellenőrzése mellett hozzájárulhat például az adóügyek felderítéséhez. A CMS létrehozása és az ellenőrzések végrehajtása a 2000-es Information Technology Act törvénynek köszönhetően valósulhatott meg. A jogszabály lehetővé teszi a hatóságoknak, hogy elfogjanak, ellenőrizzenek és kikódoljanak minden olyan számítógépeken létrehozott, tárolt vagy rajtuk keresztül terjesztett információt, ami veszélyezteti a közbiztonságot.


A Stop ICMS blogon adatvédelmi szakemberek bírálták az indiai kormányt azért, mert 90 százalékkal nőtt a Google képviselőihez eljuttatott adattörlési kérelmek száma. 2012 második felében közel 2500 helyi kormányzati kérelem érkezett a Google illetékeseihez. Ezekben az esetekben azokban gyakran a cél az indiai kabinetet bíráló vélemények eltávolíttatása volt. A blog készítői úgy vélik, a cenzúratörekvések sokszor a közbiztonság nevében történnek. Pranesh Prakash, a Centre for Internet and Society igazgatója elmondta: súlyosbítja a helyzetet, hogy Indiában jelenleg nincs átfogó adatvédelmi törvény, ami korlátozhatná a hatóságok tevékenységét, ráadásul a rendszert úgy vezették be, hogy erről sem a közvéleményt, sem az indiai szövetségi parlamentet nem tájékoztatták.

Korábban a hivatalok bírói engedélyekkel már lehallgathattak telefonbeszélgetéseket, majd ezután új törvényeket dolgoztak ki, amelyek célja az volt, hogy biztosítsák az összes közösségi és online tevékenység ellenőrzését. Lapértesülések szerint a CMS-t a telefontársaságoknál és az internetszolgáltatóknál szerelik majd fel. Az adatokhoz az indiai szövetségi rendőrség, a terrorelhárítási hivatal, a drogellenes, illetve az adóhivatal is közvetlenül hozzáférhet.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások