Megszűrik az online pornót a brit szolgáltatók

Megszűrik az online pornót a brit szolgáltatók

2013. július 29. 20:47, Hétfő
David Cameron brit miniszterelnök javaslatára a legnagyobb internetszolgáltatók hamarosan megkezdik a pornográf tartalmak automatikus szűrését, amely minden új előfizetőre alapértelmezetten vonatkozik majd. A szűrés alól a szigetországban lehetőségünk lesz kijelentkezni, ám a kritikusok szerint ez már önmagában is komoly problémákat vet fel, amely még az ennél jóval kényesebb témának számító gyerekpornó esetében is ugyanúgy érvényes.

A miniszterelnök javaslata értelmében egy közös brit-amerikai munkacsoport jön létre, amely a nem megfelelőnek ítélt weboldalakat gyűjti majd össze, illetve megpróbálja rábírni a nagyobb keresőszolgáltatókat, hogy idén októbertől különböző módszerekkel, de univerzális módon nehezítsék meg ezen internetes tartalmak beazonosítását. A feketelista tartalmazni fogja a leggyakrabban használt kifejezéseket, illetve megelőzi azt, hogy a fiatalkorúak véletlenül ütközzenek legális, ám károsnak ítélt anyagokba, amelyek negatív módon hatnának fejlődésükre - a streamelt videókra ugyanazon megkötések vonatkoznak majd, mint a boltokban árult társaikra.

Cameron szerint a kezdeményezésre emiatt van szükség, így tudják ugyanis megvédeni a gyerekeket, megőrizve ártatlanságukat. Az új és meglévő előfizetők számára legkésőbb 2014 végétől automatikus lesz a szűrő, ám ezt ők utólag ki tudják majd kapcsolni, ezt követően pedig a szolgáltató engedélyezi számukra a pornóoldalak látogatását (ez jelenti az egyik problémát a másik oldal szerint). A hat legnagyobb cég ezzel egy időben összefog annak érdekében, hogy a nyilvános helyeken elérhető vezetéknélküli eléréseken is blokkolják a károsnak ítélt tartalmakat, ez a "családbarát Wi-Fi" pedig már augusztustól megjelenik.


Skócia után Angliában és Walesben is illegálisnak minősítik az erőszakot ábrázoló pornográf tartalmakat, a keresők pedig figyelmeztetést mellékelnek majd abban az esetben, ha valaki ilyen jellegű anyagokat szeretne megtalálni az interneten - ezen figyelmeztetések a munkahely és a család potenciális elvesztésére hívják majd fel az illető figyelmét. Egy új nemzeti adatbázist hoznak létre a gyerekek elleni erőszakkal kapcsolatos képekből, ezt a rendőrség és az egyéb hatóságok használják majd, miközben az eddiginél aktívabban kutatják az internet sötét bugyrait, ahol a pedofilok cserélgetik a káros tartalmakat, a letöltők visszafogása érdekében pedig elrettentő kampányba kezdenek.

A kezdeményezés azonnali hatása várhatóan minimális lesz, mivel a szigetországban meglehetősen kevesen fizetnek elő új otthoni internetelérésre. Mi több, szolgáltatót is csak egy elenyésző kisebbség váltott az utóbbi időben, így a legtöbb felhasználó számára legkorábban valamikor jövőre lehet valóság az új szűrő bevezetése. A négy legnagyobb szolgáltató (BT, TalkTalk, Virgin és Sky) mindenesetre szorosan együttműködött a kormányzattal, gyorsan jelezték is, hogy egyetértenek az ötlettel, bár a részletekről és az alkalmazásról már megoszlanak a vélemények, egyesek szerint ez nem sokat változtat majd a jelenlegi helyzeten.

A kritikusok azonnal több komoly problémát jeleztek a lépéssel kapcsolatban. Az automatikus szűrő alól történő kijelentkezés szerintük a felhasználók listázását eredményezi majd, amely a legjobb esetben is számos kellemetlen érintkezéshez vezethet a felhasználók, azok családtagjai, valamint a szolgáltató között. Az egyedülálló nők és férfiak számára értelmetlennek tűnik a szűrő alkalmazása, márpedig nekik is jelezniük kell majd a szolgáltató felé, hogy szeretnék megtekinteni ezen tartalmakat. A teljes, szinte minden webes anyagra kiterjedő blokk helyet ennél komplexebb, egyben megengedőbb alternatívát szeretnének látni, megemlítve azt, hogy a letöltők számára továbbra is nyitva lesz az út - igaz, a brit szolgáltatók már most sem engedélyezik bizonyos népszerű portálok, így például a Pirate Bay elérését, így a kínálat mindenképpen szűkülni fog.

A gyerekpornó esetében is több kérdés merül fel. Nehéz meghatározni, hogy mi számít káros, elítélendő tartalomnak, a ruha nélkül szaladgáló picurkák ugyanis nem feltétlenül tartoznak ebbe a kategóriába - itt inkább a fogadó fél ízlése és gondolatvilága a döntő, nehéz tehát elképzelni egy mindenkire egyformán érvényes, központi megoldást, amely hatékonyan működik a mindennapokban.

Az internet szabályozása már önmagában nagyon kényes kérdés, a véleményszabadság mellett felszólaló szervezetek elsősorban erre hivatkoznak, amikor elleneznek minden, erre vonatkozó lépést és javaslatot. Ahogy azt említettük, a legtöbb szolgáltató együttműködik (még akkor is, ha kétkedik a szabályozás hatékonyságát illetően), míg a kritikusok szerint meg kell hagyni az internet semlegességét, különösen akkor, ha egyes kormányzatok szeretnének arra befolyást gyakorolni. A kínai "nagy tűzfal" még mindig extrém példának számít, ám az ellenzők attól tartanak, hogy a további szigorításoknak köszönhetően ez nem sokáig maradhat így - és akkor még nem beszéltünk napjaink slágertémájáról, a mindenre kiterjedő megfigyelésről.

Ez a terület természetesen az európai bizottság illetékeseit is foglalkoztatja, ők például még 2011-ben kénytelenek voltak néhány módosítást alkalmazni a meglévő szabályokon, már csak azért is, mert már akkor naponta 200 új ilyen kép bukkant fel a világhálón. Ennek értelmében mintegy 20 bűnelkövetési forma szankcionálását harmonizáltak a közösségen belül, és 2 évet adtak a tagállamoknak ezen rendelkezések átvételére, azok alkalmazására. A szigorítással az amerikai példát követték, igaz, a tengerentúlon még ennél is tovább mentek, hiszen már 2008-ban sikerült rábírniuk néhány nagyobb szolgáltatót, hogy minden, a gyerekpornóval kapcsolatos oldal elérését blokkolják.

A "Nemi sztereotípiák eltörlése az EU-ban" elnevezésű jelentés már általában foglalkozik az online pornó kategóriájával, ebben például felhívják a tagok figyelmét arra, hogy tegyenek lépéseket annak visszaszorítása érdekében, mivel a pornográfia bizonyos formái sértik az emberi méltóságot, különösen ha nemi erőszak ábrázolásáról, megjelenítéséről van szó. Nyilván ez még nem jelenti az online pornó teljes betiltását a közösségen belül, ám ez időről-időre javaslatként valóban felmerül az európai parlamentben, így az ottani képviselők szavazatán, illetve az európai bizottságon múlik majd, hogy a jövőben változik-e a helyzet minden EU-s állampolgár számára.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások