2019. december 23. 09:18, Hétfő
A szoftvervilág egyik meghatározó vállalkozásának vezetői szembehelyezkednek az ágazatban uralkodó véleményekkel.
A Salesforce.com által szervezett Dreamforce konferencián a helyszínen több ezer szakember, míg az online látogatókkal együtt több mint 171 regisztrált személy vett részt. Peter Schwartz, a társaság stratégiai tervezésért felelős alelnöke
kijelentette, hogy a technológiai ágazat mély bizalmi válságban van és ez arra vezethető vissza, hogy az emberek elveszítették a hitüket a technológiában. Azt látják, ahogy a Facebook, a Twitter vagy a Google választásokat manipulálnak, illetve aláássák a demokráciát. A Facebook esetében pedig az irányelveket olyan szinten változtatták meg, hogy a politikusokkal és a pártokkal kapcsolatos valótlanságok és álhírek választási hirdetésekként a világhálón maradnak.
A magyar származású 73 éves Schwartz a társaság legidősebb munkatársa, Marc Benioff cégvezető személyes tanácsadója. Korábban számos vállalatot alapított, továbbá a Különvélemény, a Deep Impact, a Komputerkémek és a Háborús játékok című filmek konzultánsa volt. A szakember meggyőződése, hogy a világ digitalizálását már nem lehet feltartóztatni, de ehhez vissza kell állítani az emberek technológiába vetett bizalmát, különben soha nem lehet majd őket meggyőzni arról, hogy a digitalizáció jó is lehet. Az adatvédelmi törvények jelentik az első lépéseket a jó irányba és bizonyos üzleti modellek egyszerűen "nem életképesek", ha az adatokat nem lehet nyíltan és átlátható módon kezelni.
Parker Harris, a Salesforce társalapítója alapvetően megvédte a vállalat és az amerikai kormány együttműködését, de rámutatott, hogy nem véletlenül hoztak létre korábban egy etikai bizottságot, amely beavatkozhat akkor, ha az álláspontjuk szerint törvénysértések történnének. A testület nemrég úgy döntött, hogy egy félautomata fegyvereket készítő amerikai gyártó számára megtiltja a platformja használatát. Ezzel lehet, hogy sok embert felbosszantottak, de ahogy Harris fogalmazott: "így döntöttünk".
Marc Benioff, a Salesforce vezetője többek között azt ecsetelte, hogy meg kell változnia a vagyon igazságtalan elosztásának. Elfogadhatatlan ugyanis az, hogy a világ 26 leggazdagabb embere több vagyont birtokol, mint a Föld legszegényebb 1,3 milliárd lakosa. A leggazdagabb amerikaiak birtokában van az USA vagyonának 20 százaléka. Ahhoz, hogy ez módosuljon nem elegendőek az IT-óriások szándéknyilatkozatai, hanem a kormányoknak szigorú szabályokat kell kidolgozniuk és alkalmazniuk. Egységes, világos adatvédelem, sőt, akár egy új kapitalizmus is kell. Az utóbbinak egy tisztességes adórendszert kell tartalmaznia, amely a leggazdagabbakat is érinti. Ezeket a gondolatokat ugyanakkor nem sokan osztják a Szilícium-völgyben.