A fiatal nők jórésze fél az internetes reakcióktól

A fiatal nők jórésze fél az internetes reakcióktól

2020. augusztus 28. 22:17, Péntek
A jelenség hátterében a társadalmi elvárások, valamint a kritikáktól és a kiberzaklatástól való félelmek húzódnak meg.

A Girlguiding nevű brit nonprofit szervezet felméréséből kiderült, hogy ötből kettő szigetországi lány és fiatal nő tart a kiberzaklatástól és ezért úgy érzi, hogy a különböző platformokon, például az Instagramon meg kell változtassák a természetes kinézetüket. Gyakori, hogy sokan inkább kitörlik azokat a fotóikat, amelyek nem kapnak elég lájkot, mert úgy vélik, hogy azokon a képeken nem néznek ki jól. A kinézetükkel kapcsolatos kritikáktól való félelem miatt a válaszolók 44 százaléka nem akarta azt sem, hogy valaki más lefényképezze őket.

A felmérésben összesen 2186 brit lányt és fiatal nőt kérdeztek meg, akiknek az életkoruk 11 és 21 év között volt. Körülbelül a felük használ rendszeresen olyan szűrőket és alkalmazásokat, amelyek segítségével javítani lehet a közösségi oldalakon megjelentetett felvételeken. A felmérésben résztvevő 15 éves Alice közölte, hogy a módosított fotók egy hamis társadalom képét teremtik meg, amelyben a lányok számára a kinézetük a legfontosabb tulajdonságuk. Érdekesség, hogy miközben a megkérdezettek 92 százaléka vélte úgy, hogy a lányoknak és a fiatal nőknek nem kellene megváltoztatniuk külső nyomásra a kinézetüket, de 80 százalékuk mégis ezt teszi.

Egy nyilatkozó modell, Ashley James elmondta, hogy külön alkalmazással tüntette el a bőrhibáit, de emiatt nem jobban, hanem rosszabbul érezte magát. Minél többet változtatott a fotóin, annál inkább zavarta, hogy emberekkel találkozva azok másnak látják, ezért fel is hagyott a módosításokkal. "Az ilyesmi testképzavart okozhat, és rájöttem, hogy rossz példát állítok az utánam következő modellgeneráció elé."

A Girlguiding egyik munkatársa, Phoebe Kent szerint az influencer kultúra a legkárosabb dolog, amit a közösségi média kitermelt, mivel a porba rombolja a fiatalok önértékelését. Sokan annyira rosszul érzik magukat a nagy platformokon, hogy inkább egyszerűen kilépnek azokról. Különösen a koronavírus-járvány idején nagyon káros az a társadalmi nyomás, hogy a lányok és a fiatal nők a közösségi portálokon jól nézzenek ki, s számos elvárással, illetve kihívással szembenézniük. A karanténhelyzet miatt sokan a megszokottnál több időt töltenek a világhálón, a kiberzaklatástól való félelem éppen ezért komoly fenyegetést jelent a fiatal lányok és nők mentális jólétére.

Listázás a fórumban